hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Új infektológiai központot alakítanak ki Szegeden

Új negyvenágyas, felnőtt és gyermek pácienseket egyaránt fogadó infektológiai központot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

A közlemény szerint Szegeden egymástól távoli épületekben, külön működik a gyermekek és a felnőttek infektológiai ellátása. A kormány döntött arról, hogy a beruházás-előkészítő alapból 76,2 millió forinttal támogatja egy új, fertőző betegekkel foglalkozó, egyetemi tanszékként is működő, a járványügyi intézményekkel együttműködő központ tervezését Szegeden.

A központot a déli klinikakertben, az egykori nővérszálló épületének rekonstrukciójával vagy szükség esetén annak helyén alakítják ki. A beruházás költsége az eszközbeszerzéssel együtt 1,5 milliárd forintra tehető. A fejlesztés a remények szerint költségvetési forrásból 2019 végére készülhet el, idézték a közleményben Fendler Juditot, az SZTE kancellárját.

A fertőző betegségeket okozó mikroorganizmusok ismeretével, az ilyen betegségek diagnosztizálásával és gyógyításával, illetve megelőzésével foglalkozó, a járványügyhöz kapcsolódó infrastrukturális beruházás része a szegedi egészségügyi képzések fejlesztését célzó projektnek. Az SZTE negyvenágyasra tervezett infektológiai központjában ugyanis a fertőző betegek ellátása mellett gyakorlati oktatás is folyik majd, új, önálló egyetemi tanszéken.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink