hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Gyógyítás

Új hatásmechanizmusú szer a lépfene ellen

Egy kísérleti szer segítségével éltek túl majmok és nyulak lépfenefertőzést, ami arra utal, hogy az új vegyület hatásos lehet antraxtámadás esetén – közölték amerikai kutatók a New England Journal of Medicine friss számában.

Az orvosok antibiotikumokat alkalmaznak a lépfenefertőzés megelőzésére vagy kezelésére, és van egy antraxvakcina is. Ennek ellenére 2001-ben öt ember halt meg az Egyesült Államokban, miután a posta által kézbesített levelek felnyitásakor lépfenespórákat lélegeztek be. Ugyanis az eljárás csak akkor hatásos, ha gyorsan alkalmazzák – ha már jelentkeztek a tünetek, általában késő.

A kísérleti gyógyszer azonban másként működik: eleve megakadályozza, hogy a lépfene halálos toxinja belépjen a sejtekbe. Kifejlesztői szerint antibiotikumokkal kombinálva is alkalmazható.

A szert szövetségi támogatással kifejlesztő és előállító cég már leszállított a kormánynak 20 ezer adagot sürgősségi esetekre. Az ABthrax nevű szerre megkérték az amerikai gyógyszerügyi hatóság (FDA) engedélyét is annak a szabálynak az alapján, amely lehetővé teszi, hogy állatkísérletekkel helyettesítsék az emberi tesztet, amikor az nem valósítható meg.

A rockville-i Human Genome Sciences nevű cég kutatói ABthrax hatóanyagú, illetve hatóanyag nélküli injekciót adtak be a majmoknak, majd két nappal később halálos dózisú lépfene-kórokozót lélegeztettek be velük. Azok a majmok, amelyek a placebo injekciót kapták, hat napon belül elpusztultak. Azok viszont, amelyekbe a kísérleti szert fecskendezték be, többségükben életben maradtak egy hónappal később is: a kisebb dózist kapott csoportban tízből heten, a nagyobb dózis mellett tízből kilencen.

A nyulakkal végzett kísérletek ugyancsak védettséget eredményeztek. Amikor például a fertőzés jeleinek észlelése után kezdték kezelni az állatokat, tizennyolcból nyolc életben volt két héttel később. Ezzel szemben a placebót kapott nyulak mind elpusztultak öt napon belül.

Az ABthrax biztonságosságát 333 emberen tesztelték: injekció formájában kapták ők is a szert. Az egyetlen komoly következmény, amely összefügghet a kezeléssel, az az, hogy egy személyben epehólyaggyulladás alakult ki, amely azonban a kutatók szerint korábbi egészségi állapotával is kapcsolatban volt.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés