hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Új eszköz a szédülés csökkentésére

Egy újonnan kifejlesztett eszköz segítségével otthon is kezelhetik magukat azok, akik úgynevezett jóindulatú, helyzeti szédüléstől szenvednek.

A jóindulatú helyzeti szédülés (benignus paroxizmális pozicionális vertigo, BPPV) a hatvan év fölött emberek tíz százalékát érinti becslések szerint. Erős szédüléssel jár – például forog az érintett személlyel a szoba –, gyakran jelentkezik a fej felemelésekor, lefekvéskor, felkeléskor vagy az ágyban forgolódáskor, olyan esetekben, amikor a fej pozíciója megváltozik.

Ez a típusú szédülés ártalmatlan, a belső fülben lévő kalciumszemcsék leválása okozza, ám ijesztő lehet.

A jelenség általában úgy alakul ki, hogy a belső fülben normális esetben egyenletesen eloszló kalciumszemcsék besűrűsödnek, és apró rögöt képeznek. A kalciumszemcsék feladata eredetileg az, hogy segítségükkel a szőrsejtek a fej elmozdulásának irányáról tudósítsák az agyat. Amikor azonban a szemcsék összeállnak és egy lebegő rögöt képeznek, az inger felerősödik, így eltérő információt szállít az agyhoz, mint a szem, ebből adódik a szédülésroham.

A jóindulatú helyzeti szédülést általában az úgynevezett Epley-manőverrel kezelik, amely elősegíti a szemcsék szétoszlását a fül hallójárataiban. A módszer egyszerű és igen hatékony, ám a páciensek számára mégis túl bonyolult ahhoz, hogy otthon is alkalmazni tudják saját magukon.

Ezen segít az új eszköz, melyet Matthew Bromwich, a kanadai Ontario gyerekkórházának munkatársa és kollégái fejlesztettek ki. A DizzyFIX elnevezésű berendezés bármely baseballsapka pereméhez csatlakoztatható, egy műanyag tubussal, amelyben sűrű folyadékban egy nagyobb szemcse található. Ahogy a páciens mozog, úgy a szemcse is elmozdul, miközben vizuális visszacsatolást ad.

A tubus formáját úgy tervezték, hogy ilyenkor az Epley-manővert másolja le pontosan, mert a részecske csak akkor halad előre megfelelően, ha a páciens éppen azt teszi, amit a kezelésnél az orvos is tenne.

A készülékkel végzett próbákat a kutatók az Archives of Otolaryngology, Head and Neck Surgery című szaklap júliusi számában ismertették. A DizzyFIX-et negyven páciensnek adták oda egyhetes otthoni használatra. A kipróbálási idő leteltével 35 embernél (88 százalék) nem volt jele a BPPV-nek. Az eszköz forgalmazását az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában engedélyezték.

 

- MTI -

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés