hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Tudják majd: ki, kitől és mit kapott

Akár személy szerint is beazonosíthatóvá válhatnak a gyógyszercégek által szponzorált orvosok az uniós transzparencia-direktíva hatályba lépését követően – írja a Világgazdaság.

Annak ellenére, hogy egy forgalmazót 25, egy gyártót pedig akár 500 millió forintra is bírságolhatna az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) a promóciós szabályok megsértése miatt, tavaly összesen 76, idén eddig pedig mindössze 20, 5 millió forint bírságot szabott ki. Hivatalból 2012-ben 31, 2013-ban eddig 26 gyógyszerismertetéssel kapcsolatos eljárást indított.

Úgy tűnik, nem a hatósági ellenőrzés, hanem egy önszabályozó etikai irányelv lesz inkább, ami alapvető változásokat hozhat majd a gyógyszerpromócióban – szűri le a lap. Az Európai Gyógyszergyártók és Egyesületek Szövetségének (EFPIA) transzparencia kódexe szerint legkésőbb 2016 januárjától minden tagvállalatnak - így a Magyarországon működő cégeknek is – nyilvánosságra kell hoznia az orvosokkal és az egészségügyi intézményekkel létrejött szerződéseik legfontosabb adatait, úgy, hogy a támogatott abból beazonosítható legyen, és az is pontosan látható legyen, mire és mekkora összeget kapott. Vannak cégek, amelyek már most kötelezőnek tartják ezt a rendelkezést magukra nézve, Magyarországon azonban még csak készülnek a gyógyszeripari vállalatok a bevezetésére.

Mint Ilku Lívia, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, az adatvédelmi biztostól kérnek iránymutatást ahhoz, hogyan tudnak megfelelni úgy a transzparencia-direktívának, hogy közben a személyiségi és adatvédelmi jogokat sem sértik meg – olvasható a vg.hu-n.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink