2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Trump szakértőt jelölt miniszternek

Donald Trump amerikai elnök az egészségügy elsőrangú szakértőjeként számon tartott Alex Azart jelölte egészségügyi miniszternek.

Az 50 éves, jogász végzettségű Alex Azar korábban az Eli Lilly gyógyszergyár elnöke volt, jelenleg tanácsadó céget vezet, és az egészségügy elsőrangú szakértőjének számít. A The Hill című, elsősorban a kongresszusi politikával foglalkozó lap szerint kiválóan ismeri az egészségügyi szabályzók rendszerét és kialakításuk folyamatát, a Politico című lap pedig arra emlékeztet, hogy Azar a tárca "egyik veteránja".

A Fülöp-szigeteken tartózkodó elnök Twitter-bejegyzésben közölte döntését. Szavai szerint Azar "a jobb egészségbiztosítás és az alacsonyabb gyógyszerárak sztárja lesz". Jelölése megfigyelők szerint szokatlannak számít, az egészségügyi miniszter korábban rendszerint elsősorban  választott  politikai tisztségviselők soraiból került ki. A jelölt George W. Bush elnöksége idején az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának helyettes vezetője volt, s miniszter-helyettesként gyakorlatias és elveihez ragaszkodó szakemberként ismerték el. Csaknem egy évtizedig dolgozott az Eli Lilly gyógyszeripari óriásnál, s amerikai részlege elnökeként vált meg a cégtől az idén januárban.

A The Hill idézte Tevi Troyt, aki George W. Bush elnöksége idején a Fehér Ház belpolitikai tanácsadó testületének helyettes vezetője volt, s együtt dolgozott az akkor miniszter-helyettes Azarral. Troy "hozzáértő, vezetői képességekkel rendelkező, okos, a konzervatív ügyet képviselő és a szabályzó rendszert jól ismerő" szakemberként méltatta a jelöltet, hozzátéve, hogy ezek a tulajdonságok szerinte "fontosak, mert a Trump-kormányzat adminisztratív folyamat révén kívánja megvalósítani egészségügyi politikájának sok célját".     A jelölt kinevezését a szenátusnak – meghallgatás után  kell majd jóváhagynia.

Új egészségügyi miniszter jelölésére azért volt szükség mert az előd, Tom Price szeptember 29-én lemondott. A volt miniszterről ugyanis kiderült, hogy hivatalos utakra magánrepülőgépeket és kormányzati katonai gépeket vett igénybe, amelyek költségeit az adófizetők állták.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Álomkönyv. Pszichoterápiás álommunka

    Az Álomkönyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek saját álmaik iránt, és akik izgalmasnak találják a...