hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Továbbra is menedzserként dolgozik az ÁEEK volt főigazgatója

Hasonló feladatom lesz, mint ami az ÁEEK-ban volt, azaz az orvosi szakma támogatása és jobbá tétele – mondta Németh László a Délmagyarnak.

Szeptember elseje óta új elnöke van a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központnak. Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól érkezett, ahol három évig volt főigazgató.

– Kiemelkedő célom a klinikai központ fejlesztése, ami elsősorban a betegek és a dolgozók elégedettségének növelésével érhető el. A betegek szempontjából például a várólisták csökkentése lehet az, amivel előrelépést érhetünk el, a dolgozók számára pedig a munkakörülmények javítása és amennyiben lehetséges, a javadalmazás emelése hozhat pozitív változást – mondta a Délmagyarnak.

Minden rendszerben vannak belső tartalékok – ezeket szeretné megkeresni, hogy céljait megvalósíthassa: A kicsi, de hatékony változásokban hiszek – tette hozzá.

– Ami Nyugat-Európában elérhető eljárás, nálunk is az. Meggyőződésem, hogy a magyar egészségügy lényegesen jobb, mint amilyen az általános megítélése. Szeretném, ha ebben is változás történne, hiszen az a betegek bizalmát is növelné az intézmények felé.

(forrás: Délmagyar)
hirdetés

Könyveink