2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Törölni kell az orvosok "feketelistáit"

Egy orvos azért perelte be a Google-t, mert az nem volt hajlandó eltávolítani az őt negatív színben feltüntető oldalakat a találatok közül, írja az Index.

A holland sebészt korábban felelősségre vonták egy betege műtét utáni ellátása közben elkövetett műhiba miatt, és felfüggesztették működési engedélyét. Miután azonban fellebbezett a döntés ellen, a büntetést felfüggesztett felfüggesztésre változtatták, és így tovább praktizálhatott.

Az internet azonban – mint tudjuk – nem felejt. Így megmaradtak azok a cikkek, közöttük az orvosokat elmarasztaló nem hivatalos feketelisták is, amelyeken szerepelt. A cikkeket továbbra is listázta a Google mindannyiszor, ha az orvos nevére kerestek, írja a Guardien nyomán az Index.

Azonban hiába kérvényezte a Google-nél a találatok eltávolítását, nem tettek eleget a kérésének arra hivatkozva, hogy az orvos továbbra is feltételesen praktizálhat, ezért az információ még mindig releváns a betegek számára.

Ő ezt másképp gondolta, ezért beperelte a Google-t, és megnyerte a pert. Valószínűleg ez az első olyan bírósági döntés a világon, amikor egy orvosi gondatlansági esetben a doktor javára döntöttek az Európai Bíróság 2014-ben hozott „jog a felejtésre” döntése értelmében.

A doktor ügyvédje azóta már egy tucat másik orvosról szóló Google-találatok eltávolítását is kérvényezte. Ők ugyancsak kisebb vétségeket követtek el, és ezek miatt szerepeltek a feketelistákon.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink