hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Több mint ötszáz dolgozattal versenyeznek

Elkezdődött a XXXII. Országos  Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekciója a Semmelweis Egyetemen – számol be az intézmény honlapja.

Dr. Merkely Béla, a szekció ügyvezető elnöke a megnyitó előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két évben mintegy 2000 tudományos dolgozat közül választották ki azt a több mint 500-at, mely most elhangzik ebben a szekcióban. Hangsúlyozta, ez a tudomány komoly ünnepe, amit szeretnének emlékezetessé tenni. Mint mondta, kifejezetten erre a rendezvényre érkezett Magyarországra Dr. Barabási Albert-László világhírű hálózatkutató. Ő a program keretében “Behálózva: A hálózatok tudománya az Internettől a sejthálóig” címmel előadást is tart.

Ezzel kapcsolatban Barabási jelezte: ritka esemény számára, hogy Magyarországon munkásságának a sejtbiológiával foglalkozó részéről beszélhet, amelyet a Harvard Egyetemen végez – olvasható a semmelweis.hu-n.

(forrás: Semmelweis Egyetem)

cimkék

hirdetés

Könyveink