hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Több ezer magyar gyerek maradt gondolat

Talán a járványhatás, talán a pénzügyi eszközökre alapozó családtámogatási intézkedések lecsengése miatt, mindenesetre az év első két hónapjában sokkal kevesebb gyermek született, mint a megelőző két év azonos időszakában, írja a Népszava.

Kapitány Balázs demográfus még februárban jelezte közösségi oldalán, hogy idén januárban összesen 6602 gyermek született, és ez nagyon alacsony érték. Egy hónap alatt hétezernél kevesebb gyermek igen ritkán születik Magyarországon. Januárban az elmúlt évtizedekben soha nem esett 7000 alá a születésszám, a rövid februárban előfordult alacsony érték. Mindez 10 százalékos csökkenés a tavalyi, 19 százalékos a két évvel ezelőtti januárhoz viszonyítva. Magyarázatként azt írta, a januárban születettek 2021 tavaszán fogantak, amikor a koronavírus talán legsúlyosabb hulláma pusztított, ami indokolhatja a visszaesést. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy a következő hónapok születésszámai érdemi javulást mutatnak-e majd, vagy esetleg a népesedéspolitikai intézkedésekkel felpumpált termékenységi buborék kipukkadásának első jelei figyelhetőek-e meg az új adatokban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) időközben közzétette a februári adatokat is, miszerint 6068 gyermek született az év második hónapjában, míg tavaly februárban 7161, 2020-ban 7060. Ez ezer körüli visszaesés a születésszámban.

Szabó-Morvai Ágnes, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) tudományos főmunkatársa szerint a termékenységi politikák kétféleképpen növelik, vagy növelhetik a születések számát. Az egyik csoportba azok a párok tartoznak, akik az intézkedés hatására az eredetileg tervezettnél több gyermeket vállalnak. Ez egy hosszú távon is érezhető, a népességszámot ténylegesen növelő eredmény. Mások ugyanannyi gyermeket vállalnak, mint amennyit az intézkedések bevezetése nélkül is terveztek, de előbbre hozzák a családbővítést, hogy hamarabb részesüljenek a támogatásból. Ez pedig csak átmeneti növekedést jelent, ami később automatikus csökkenést eredményez. Ezek a gyerekek ugyanis abból az időszakból hiányoznak majd, amelyben egyébként, az intézkedés nélkül megszülettek volna. „Azt, hogy egy szakpolitikai döntés hatására az 1-es vagy a 2-es forgatókönyv valósul-e meg nagyobb arányban a családokban, nagyon nehéz mérni, és még nehezebb befolyásolni” – magyarázta a szakember.

A teljes cikket ITT olvashatja

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink