hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Több donorra és beültethető szervre van szükség

A donorok, ezáltal a szervátültetések számának növelése érdekében  a transzplantációs koordinátori hálózat bővítését javasolja a Szervkoordinációs Iroda.

Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szervkoordinációs irodájának igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a szervdonorok felkutatását és összegyűjtését végző transzplantációs koordinátori hálózat egyéves próbaidőszakában a programban részt vevő kilenc kórházban 15-ről 37-re emelkedett a szervátültetések száma, országos szinten pedig 44-el nőtt a veseátültetéseké. Az igazgató hangsúlyozta: a szervátültetések számának növekedésével több embert tudtak megmenteni, s ennek a költséghaszna is kimutatható.

Az OVSZ azt javasolja az egészségügyi államtitkárságnak, hogy a következő három évben további negyvenöt kórházban alakítsák ki a kórházi koordinátori rendszert - tette hozzá. Javaslatuk szerint az első évben tíz, majd a további két évben további harmincöt intézményben kellene kiépíteni ezt a hálózatot. Becslése szerint ennek költsége nagyjából százmillió forint lenne.

A szerv- és donorhiány világméretű probléma – fogalmazott Mihály Sándor, kifejtve: a transzplantált esetek száma évente 95 ezer körüli, miközben a transzplantációs várólistára 200 ezer ember kerül fel. Magyarországon több mint kétszer annyian várnak transzplantációra, mint ahány szervátültetést egész évben végeznek. Mint elmondta, a donorkoordinátori hálózat fejlesztésére 2009-ben tettek javaslatot az akkori egészségügyi vezetésnek. A program próbaidőszaka 2010 áprilisától ez év áprilisáig tartott. Ennek során négy vidéki és öt budapesti intézményben külön teszteltek két modellt.

A programban részt vevő koordinátoroknak három feladatuk volt. Egyrészt, amennyiben donort találtak, az ő feladatuk volt az átültetéshez szükséges helyi feladatok lebonyolítása. Továbbá napi szinten látogatniuk kellett azon osztályokat, ahol olyan súlyos állapotú betegek fekszenek, akiknél fennáll az agyhalál lehetősége. Mindemellett úgynevezett retrospektív halálozási felülvizsgálatot is végezniük kellett, amely során azt ellenőrizték, hogy az elhunyt betegeknél, akiknél fennállt az agyhalál lehetősége, azt miért nem jelezték. Ennek kapcsán az igazgató azt mondta, hogy Magyarországon az esetek többségében azért állapítanak meg agyhalált, mert "donációs szándék van". Ezért kiemelten fontos, hogy a kórházi donorkoordinátori hálózattal "eljutottak a betegágyig", így időben megtalálhatják az esetleges szervdonorokat - hangsúlyozta.

A program sikeres volt, egy év alatt több mint 16 százalékkal emelkedett a donációs aktivitás Magyarországon – emelte ki Mihály Sándor. Az igazgató arra is kitért, hogy az elmúlt öt évben az intézmények tárgyi feltételei jelentősen javultak, a legnagyobb problémát az intenzív osztályok igen alacsony orvosi és ápolói létszáma jelenti. Mihály Sándor szólt arról is, hogy jelenleg a transzplantációt végző szakemberek, illetve a szervek szállításáról is az Országos Mentőszolgálat gondoskodik. A jövőben ez is hatékonyabbá válhat, miután minisztériumi támogatásnak köszönhetően az OVSZ öt saját járművet vehetett, amelyeket - a szükséges engedélyek beszerzése, illetve a megkülönböztető kék lámpák felszerelése után - szeptembertől használhatnak majd.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink