hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Tízből már hat fertőzött

A TASZ birtokába került adatok szerint 2011 és 2014 között közel kétszeresére nőtt a hepatitis C vírussal fertőzött drogfogyasztók száma Budapesten – írja a Drogriporter.

Az Országos Epidemiológiai Központ által tavaly végzett szűrőkampány adatai szerint 2011-ben még tízből három injekciós drogfogyasztó élt együtt a krónikus májgyulladást okozó hepatitis C vírussal, 2014-ben azonban már tízből hatan. Ugyanebben az időszakban az elapadó állami források és az intenzív politikai támadások következtében a tűcserék forgalma visszaesett, 2014-ben pedig az ország tűforgalmának több mint a felét biztosító két legnagyobb program bezárt. A most bemutatott számok tehát azóta minden bizonnyal tovább romlottak – írja a TASZ drogpolitikai oldala azt is felidézve, hogy a tűcserékre egyre nagyobb szükség van a dizájner drogok növekvő fogyasztása miatt.

(forrás: Drogriporter)
hirdetés

Könyveink