hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Terítéken az Uzsoki "magánakciója"

Magánvállalkozás által működtetett szívkatéterlabor nyílt az Uzsoki Utcai Kórházban – adja hírül a HVG – majd bemutatja az eset bonyolult vonatkozásait.

Az Uzsoki Utcai Kórház magánvállalkozással társult kardiológiai műtétek elvégzésére múlt szombaton – számol be a hetilap – holott a kormány az állami és a "maszek" egészségügy szétválasztását ígérte – írják. A tavaly szeptemberben megalakult Uzsoki Cardiovascular Center Kft. már idén februárban telephelyként jegyeztette be a kórház XIV. kerületi címét, és azóta megkezdte a működését, holott a szakmai kollégium ellenzi, és az indulás körülményei is zavarosak. A kollégium azért ellenzi a dolgot, mert az ország 19 katéteres központjának – köztük az öt fővárosinak – a kapacitása elegendő az infarktusos vagy szívkoszorúér-szűkületben szenvedő betegek ellátására – derül ki a HVG cikkéből.

"A kft-vel többszintű az együttműködésünk: befektető, bérlő és egyúttal közreműködő is. A labor létrehozásában mind a kft, mind a kórház aktív szerepet vállalt. A szakembergárdát is részben a kft, részben pedig a kórház biztosítja" – írta a HVG-nek a részleteket óvatosan megkerülve Ficzere Andrea, a kórház főigazgatója – áll a hetilapban.  

Az intézményrendszer fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ pedig azt válaszolta a HVG a befektetés mibenlétét firtató kérdésére, hogy a labor "kialakítása folyamatban van, ezért a végleges bekerülési összeg még nem ismert". Ez a válasz éppen 48 órával előzte meg a startot – számol be a HVG munkatársa. Bár az Uzsokiban az terjed, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár befogadta, és finanszírozni fogja a labort, az ÁEEK a HVG-nek azt válaszolta, hogy a "témával kapcsolatban még folyik az egyeztetés az intézmény, a fenntartó és az egészségbiztosító között" – írja a lap.

Az Uzsoki kardiológiai ellátási körzetébe jelenleg a XIV. kerület 118 ezer lakosa tartozik, a főváros évi 36 ezer kardiológiai fekvőbetegéből ezer jut rá. Ezek a számok nem indokolják a mostani fejlesztést. Egyelőre a fővárosi ügyeleti rend sem változott: a mentők nem vihetnek katéteres beavatkozásra még alkalmas friss infarktusos betegeket az Uzsokiba – tudhatjuk meg a HVG eheti lapszámából.

A teljes cikk a HVG ma megjelent lapszámában olvasható.

(forrás: HVG)
hirdetés

Könyveink