hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Tények, vélemények

A "leszavazott" fővárosi szuperkórház, a tegnapi parlamenti vita és az esetleges kórházbezárások kapcsán írt cikket a nepszava.hu, az mno.hu és a nol.hu

Az MNO a témában több kórházigazgatót megkérdezett. Bodnár Attila, a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója szerint a budapesti ellátást kellene rendbe tenni, mert az jelenleg a fővárosban túlságosan elaprózott, vidéken azonban nincs probléma. Ahogy fejlődik a szakma, úgy rövidülnek az ellátási idők, így kevesebb ágyra van szükség – fejtette ki az igazgató. Példaként említette, hogy míg egy szaruhártya-átültetés 15 évvel korábban hathetes kórházi tartózkodást igényelt, addig ez ma már csupán egynapos bennfekvéssel megoldható. Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója úgy vélte, a jelenlegi ellátórendszert a rendelkezésre álló forrásokból a szakmai előírásoknak és a lakossági szükségleteknek megfelelően nem tudják működtetni. Kitért rá, hogy a magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban is rossz, ezért az átlagnál magasabb az igény az egészségügyi ellátásra. Azt is mondta, nagyon fontos, hogy az egészségügy problémáit nem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani, a radikális változások nem vezetnek jóra. Az igazgató hangsúlyozta: a kórházak megszüntetése nagyobb káoszt okozna, mint amekkora hasznot hozna – olvasható az mno.hu-n.

A nepszava.hu egészségüggyel foglalkozó cikkében áttekinti a szuperkórház körüli egymásnak ellentmondó híreket, majd a parlament tegnapi egészségügyi vitanapjára térnek. Egyetlen új tényt, vagy érvet nem találtak sem az ellenzéki, sem a kormánypárti felszólalók a parlament tegnapi egészségügyi vitanapján arról, hogyan lehetne rendbe tenni az ellátórendszert – írják. Az ellenzék kezdeményezésére megrendezett vérszegény vita egyetlen színfoltja az volt, amikor az egy hónapra segédápolónak állt Szabó Tímea, a PM képviselője fehér köpenyt nyújtott át Balog Zoltánnak, így invitálva a minisztert, hogy maga is nézzen körül az egészségügy hétköznapi bugyraiban – olvasható a hírportálon.

A nol.hu riportja többek között arra is kitért, hogy Szabó Tímea több tiszteletet kért annak az ápolónőnek, aki – mint mondta – saját egzisztenciáját áldozta, hogy „önöknek” példát mutasson. „Hol vannak önök tisztában az egészségügy helyzetével, amikor az ágazatból kivettek 400 milliárdot, miközben 165 milliárdért építettek stadiont, 9 milliárdért kisvasutat, és Matolcsy György jegybankelnök fizetését 5 millióra emelték, miközben egy ápoló, aki stresszes munkát végez, alig száz-száztízezret visz haza?”

Szabó a NOL beszámolója szerint nem kímélte Cser Ágnest, az MSZ-EDDSZ elnökét, aki az ülésteremben vendégpáholyból követte a parlamenti vitát. Szerinte a szakszervezeti vezetőnek át kellene gondolnia, milyen bértárgyaláson egyezkedik, mert abból az ágazatban dolgozók nem kérnek.

(forrás: MNO/Népszava/NOL)
hirdetés

Könyveink