hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Tb-támogatott lesz a mofetta-kezelés

Társadalombiztosítási támogatásban részesül a jövőben a "mátraderecskei mofetta", vagyis a természetesen feltörő szén-dioxiddal végzett kezelés - mondta az intézmény főorvosa.

Gyetvai Gyula közlése szerint az erről szóló miniszteri rendelet már megszületett, a támogatás mértékéről azonban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ármegállapító bizottságának kell döntenie. Az új lehetőségtől azt várják, hogy a jelenlegi évi kétezer beteg sokszorosát fogják kezelni a Heves megyei településen - tette hozzá a főorvos.

Mint elmondta, a szén-dioxid szárazfürdővel, értágító hatása miatt, elsősorban az érszűkületes betegeket kezelik. Döntő többségük cukorbeteg, ugyanis a diabétesznek az érszűkület az egyik szövődménye. A kezelés jó eredménnyel alkalmazható keringési és mozgásszervi rendellenességekkel küszködő betegeknél is - fűzte hozzá. Gyetvai Gyula elmondta, hogy jelenleg 1600 forintba kerül egy kezelés, vagyis egy tizenöt kezelésből álló kúra, amely fél évre is jelentősen javítja a betegek életminőségét, 24 ezer forintba kerül.

Mátraderecskén immár tizenöt éve fogadnak betegeket. Először egy erre a célra épített faházban, majd 2006 óta napi háromszáz beteg kezelésére is alkalmas, 430 millió forintos beruházás keretében megépített Mofetta épületében.

Az állami támogatásokon túl a falu lakói 103 millió forinttal közvetlenül is hozzájárultak a fejlesztéshez, a település közössége ugyanis úgy döntött, hogy az úgynevezett gázár-visszatérítést nem osztják szét, hanem a mofetta megépítésére fordítják.

A társadalombiztosítási támogatás jelentős hatást gyakorolhatna a térség turizmusára is, hiszen a kezelésre érkezők a községben, illetve a szomszédos településeken szállnak meg - mondta Gyetvai Gyula.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink