2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Tartósan beteg gyerekeket oktatnak

Ingyenes digitális képzésben részesülhetnek a tartósan beteg gyerekek tanárai a KórházSuli program keretében, közölte Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli Alapítvány alapító-vezetője.

A KórházSuli öt évvel ezelőtt azért jött létre, hogy középiskolások és egyetemisták bevonásával egyedi képzési rendszerben segítse a beteg gyerekek oktatási és szociális rehabilitációját. Tóthné Almássy Monika a programban részt vevő Eötvös József Gimnáziumban azt mondta: a tartósan beteg gyerekek életéből sok esetben kimarad a tanulás, emiatt nem fejlődnek képességeik, ami szorongáshoz, önértékelési problémákhoz vezethet, és egy idő után nem szívesen mennek vissza az iskolába. Ennek megelőzésére a KórházSuli hidat épít az iskola és a kórház között az önkéntes diákok személyes mentorálasa, közösségépítés – kiállítások, táborok, koncertek szervezése – és az interaktív tananyagok által.

Törvény mondja ki, hogy a beteg gyerekeknek joga van a tanuláshoz, és az anyaiskolának heti tíz órában kellene tanítani a diákokat. Az ellátórendszer hiányosságai miatt ez az alapvető jog azonban esetlegesen vagy nem érvényesül. Megjegyezte: a közeljövőben ombudsmani vizsgálat is indul azzal kapcsolatban, hogyan érvényesül a beteg gyerekek tanuláshoz való joga. A pedagógusok továbbképzése mellett az alapítvány céljai közé tartozik a teljes oktatási rehabilitációs folyamat támogatása és szakmai információs anyagok összeállítása – tudatta Tóthné Almássy Monika.

Velkey György, a programban részt vevő Bethesda Gyermekkórház főigazgatója hangsúlyozta: az oktatás és az egészségügy összekapcsolását nehéz kialakítani Európa-szerte, mivel a kórházakban lehetetlen a szokásos iskolai, oktatási struktúrát felépíteni. A beteg gyerekek egészségügyi állapotára és előzetes tudására adaptált innovatív, rugalmas és személyre szabott oktatási anyagok által a KórházSuli olyan megoldást kínál a kórházban fekvő gyerekeknek, ami túllép a merev iskolai rendszeren.

A KórházSuli eddig 18 kórházban, 1500 önkéntes segítségével több mint 400, betegsége vagy balesete miatt az oktatásból tartósan kimaradó gyermek felzárkózását és visszailleszkedését segítette.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink