hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Támogatásért úsznak az éjszakában

Éjszakai úszóversennyel hívják fel a figyelmet a bőrbetegségekre olimpikonok és önkéntesek a pikkelysömör világnapján, október 29-én Magyarország öt városában.

A Magyar Dermatológiai Társulat első ízben indítja útjára kezdeményezését, amellyel a magyar népesség mintegy 1,5-2 százalékát érintő kórra, a pikkelysömörre kívánja felhívni a figyelmet mások között Jakabos Zsuzsanna, Biczó Bence, Fodor Rajmund, Gergely István, Marosi Ádám és Molnár Tamás olimpikonok részvételével - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel. Az úszókat és szurkolókat a budapesti Nyéki Imre Uszodában, a kaposvári Virágfürdő Uszodában, a pécsi Abay Nemes Oszkár Sportuszodában, a debreceni Sportuszodában és a szegedi Városi Sportuszodában várják.

A rendezvény fővédnökségét vállaló Emberi Erőforrások Minisztériuma is üdvözölte a kezdeményezést, amelyben a részt vevő városok versengenek egymással: a győzelemhez egy óra alatt kell minél több leúszott métert összegyűjteni, mindezt egy olyan különleges váltóverseny formájában, ahol a finisben az utolsó csobbanó a helyszínen lévő olimpikon lesz. Az a csapat nyer, amely a résztvevők által teljesített hosszokból a legtöbb métert gyűjti össze egy óra leforgása alatt, ám a leúszott méterek mellett a szurkolók száma is számít a versenyben. A legjobban teljesítő város anyagi támogatást nyer betegszervezete számára.

A rendezvényről - amelyen a részvétel mindenki számára ingyenes - további információkat a www.uszokejszakaja.hu honlapon találnak az érdeklődők.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés