hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Tájékozódjék kezelőorvosa aktuális állapotáról!

Még folynak a tárgyalások az Egészségügyi Államtitkárság és az orvosi szervezetek között; a hvg.hu úgy tudja, felvetődött egy olyan javaslat is, hogy a beteget ezentúl tájékoztassák a kezelőorvos állapotáról.

Január eleje óta folynak a tárgyalások az egészségügyi szervezetek és az Egészségügyi Államtitkárság között. Túl a többedik fordulón, úgy tűnik, a bérek rendezése ügyében nem közelednek egymáshoz az álláspontok, miközben számos egyéb kérdésben az orvosi szövetségek „nagyra értékelik” az államtitkárság hozzáállását. Többek között emiatt a kompromisszumra való hajlam miatt döntött úgy december végén a Magyar Rezidensszövetség, hogy mégsem aktiválják az összegyűlt felmondóleveleket, hanem három hónap haladékot adnak a kormánynak. Ebből kettő gyakorlatilag letelt.

Még az is előfordulhat, hogy az államtitkárság esetleg visszavonja vagy legalábbis enyhíti azt a nem túl elegáns szabályozást, amit tavaly év végén vert át a parlamenten, hogy a katasztrófa-egészségügyi ellátásról szóló jogszabály szerint az orvos az ország egyik végéből a másikba vezényelhető "katasztrófaellátás esetén" – foglalja össze a hvg.hu.

A lap szerint a szervezetek álláspontjukkal a KIM-ig jutottak, de a tárgyalások erről és az új Munka Törvénykönyvében szereplő kritikus fejezetről (miszerint orvosi műhibák esetén a kórház az orvosra ruházhatja át a felelősséget) az év végéig is elhúzódhatnak. A tárgyalásokon ezzel kapcsolatban az a javaslat is felvetődött, hogy a jövőben – részben a műhibák kiküszöbölésére – tájékoztatást kapjanak a betegek arról, "milyen állapotban van" a kezelőorvosuk. Így elvileg megtudhatnák, szakorvos-e az illető, és hány órája van talpon.

Ezekben a kérdésekben a szakmai szervezetek egyöntetűen „nagyra értékelik” az államtitkárság hozzáállását, ugyanakkor azt is mondják: a bérek rendezése nélkül nem jutnak előlrébb a tárgyalások. Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke lapunknak erről azt mondta: nagyon messze vannak még a kompromisszumtól, „az az összeg ugyanis, amit felajánlottak, borzasztóan kevés”.

Dreissiger Ágnes
a szerző cikkei

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink