hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Tablettagyártó üzemet avattak a debreceni Teva gyárban

Évi kétmilliárd darab tabletta gyártására alkalmas, fokozottan zárt üzemet adtak át pénteken Debrecenben, a Teva Gyógyszergyárban.

 

Az erős hatású készítmények gyártására, illetve kutatás-fejlesztésre alkalmas üzem több mint 3 milliárd forintos beruházással, az Európai Unió és a magyar állam 460 millió forintos támogatásával készült el.
Hegedűs Lajos, a Teva Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy anyacégük, a Teva Pharmaceutical Industries Ltd. a világ vezető generikus készítményeket gyártó gyógyszeripari óriása, amelynek működésében fontos szerepet játszik mind gyártó-, mind kutatóbázisának folyamatos fejlesztése és bővítése.
Hozzátette: eddig 10 milliárd tablettát gyártottak évente a debreceni gyárban, az új üzem átadásával 20 százalékkal nőtt a termelés. További fejlesztésekkel évi 20 milliárd darabra kívánják növelni a tablettagyártást Debrecenben.
A mostani, fokozottan zárt üzem kialakításával 55–60 új munkahelyet teremtettek a hajdú-bihari megyeszékhelyen – mondta a vezérigazgató.
Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere az üzem avatásán azt mondta: a technológiai ipar fejlesztésével el kívánják érni, hogy Debrecen az innováció fővárosa legyen Magyarországon.
Megemlítette, hogy az országban bejegyzett, magas hozzáadott értéket képviselő négy technológiai klaszter közül három Debrecenben van.
Az iparág lelke a kutatás-fejlesztés, a magas hozzáadott érték, s Debrecen az ilyen típusú beruházásokat támogatja – fűzte hozzá Kósa Lajos.

Az erős hatású készítmények gyártására, illetve kutatás-fejlesztésre alkalmas üzem több mint 3 milliárd forintos beruházással, az Európai Unió és a magyar állam 460 millió forintos támogatásával készült el. Hegedűs Lajos, a Teva Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy anyacégük, a Teva Pharmaceutical Industries Ltd. a világ vezető generikus készítményeket gyártó gyógyszeripari óriása, amelynek működésében fontos szerepet játszik mind gyártó-, mind kutatóbázisának folyamatos fejlesztése és bővítése.

Hozzátette: eddig 10 milliárd tablettát gyártottak évente a debreceni gyárban, az új üzem átadásával 20 százalékkal nőtt a termelés. További fejlesztésekkel évi 20 milliárd darabra kívánják növelni a tablettagyártást Debrecenben.

A mostani, fokozottan zárt üzem kialakításával 55–60 új munkahelyet teremtettek a hajdú-bihari megyeszékhelyen – mondta a vezérigazgató.

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere az üzem avatásán azt mondta: a technológiai ipar fejlesztésével el kívánják érni, hogy Debrecen az innováció fővárosa legyen Magyarországon.Megemlítette, hogy az országban bejegyzett, magas hozzáadott értéket képviselő négy technológiai klaszter közül három Debrecenben van.

Az iparág lelke a kutatás-fejlesztés, a magas hozzáadott érték, s Debrecen az ilyen típusú beruházásokat támogatja – fűzte hozzá Kósa Lajos.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink