hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Szülészek vagy bábák?

  Hosszú évek óta tartó vita végére tett pontot az egészségügyi tárca vezetője, Horváth Ágnes azzal, hogy jogszabályban rögzíti a kórházon kívüli szülés feltételeit. A bábák szerint a javaslat példátlanul szigorú, értelmetlenül túlszabályozott, sok szempontból korszerűtlen és szakszerűtlen. Ennek következményeként pedig megszűnhet az otthonszülés Magyarországon.

  Három évre eltiltották a szülésznőgyógyász szakma gyakorlásától dr. Geréb Ágnest. A Fővárosi Ítélőtábla október végén kihirdetett ítélete szerint az otthonszülés legismertebb támogatója hét esztendővel ezelőtt megsértette foglalkozása szabályait. (A perről bővebben lásd keretes írásunkat.) A közelmúltban, szeptember 15-én ismét meghalt egy újszülött. Ő is otthon, Geréb Ágnes bábáskodása mellett jött volna világra. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, de a sok támadást megélt szakorvost ezúttal nem gyanúsítják azzal, hogy vétett a szakma szabályai ellen. A szeptemberi, az újszülött halálával végződő otthonszülés után október végén kivérzett állapotban vittek be egy anyát a kórházba. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház orvos-igazgatója, dr. Lehoczky Péter ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tett a rendőrségen, tekintettel arra, hogy az otthonszülés körülményei nem kellően tisztázottak és felmerülhet a szülésnél közreműködő szakszemélyzet felelőssége. A legutolsó eset október 30-án történt, amikor egy otthonszülésnél fellépő szövődmény miatt szállítottak kórházba egy anyát és gyermekét.

  Ingerküszöb
  A társadalom ingerküszöbét átlépték az otthonszüléssel kapcsolatos anomáliák. Talán éppen emiatt is kiemelt jelentőséget tulajdonított a Geréb Ágnes ügyében ítéletet hozó bíró annak, hogy felhívja a közvélemény figyelmét: a most lezárult per tárgya nem az volt, hogy az otthonszülés rendszere helyes-e vagy sem. Konkrét ügyben, bizonyítékok alapján döntött. Az évek óta fel-fellángoló, de nyugvópontra soha nem jutó – szakmai/érzelmi – vitát Horváth Ágnes miniszter azzal zárta le, hogy a szaktárca a Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégiummal közösen kidolgozta, milyen feltételekkel szülhetnek otthon januártól a kismamák.
   Szabó István professzor, a szakmai kollégium elnöke azt mondja, a szakmai kollégium a miniszter döntése ellenére továbbra sem ajánlja az otthonszülést, de ha valaki az önrendelkezési jogra hivatkozva mégis ezt a kockázatos utat választja, szigorú feltételeknek kell megfelelnie. Javaslataik alapján azok a nők, akiknek a méhén korábban már végeztek valamilyen műtétet, akiknek magzata medencefekvésű, akik elmúltak 35 évesek, akiknek nagy súlyú a magzatuk, csak kórházban hozhatják világra gyermeküket. Csak 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező orvos vezethetné a szülést és csak olyan szülésznő lehetne jelen, akinek speciális végzettsége és szintén 10 éves tapasztalata van.
   A várandós nők számára is tartogat feladatot a szakmai kollégium, tőlük azt várják, hogy a szülés indulása előtt válasszanak kórházat. A szülést kísérőknek az otthonszülésről értesíteniük kell a háttérkórházat és a mentőszolgálatot is, hogy komplikáció esetén azonnal segíthessenek. Továbbá biztosítaniuk kellene, hogy olyan műszerek álljanak rendelkezésükre, amelyekkel a szülés közben ellenőrizni lehet a kismama és a magzat állapotát.

   Nem ígéret, bizonyíték
   Horváth Ágnes bejelentette, hogy a társadalombiztosítás a rendeletben szabályozott körülmények megléte esetén támogatja, azaz számla ellenében kifizeti majd a kórházon kívül szült nőnek az orvos munkadíját. A jogalkotó tehát elfogadja, elismeri, hogy szülése optimális helyének, környezetének megválasztása mindenkinek alapvető joga. Csakhogy az otthonszülés lehetőségét pártoló orvosok öröme nem felhőtlen, hisz például az Orvosok a Szabad és Biztonságos Születésért csoportjának tagjai úgy vélik, otthon nem feltétlenül szükséges a szakorvosi jelenlét: a szülést jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkező bába is kísérheti, sem szülész szakorvosra, sem gyermekorvosra nincs szükség. A szülés természetes folyamat, amelynek a biológiai események csak az egyik dimenzióját jelentik, és amelynek túlzott medikalizálása – vagy ahogy a nemzetközi szakirodalomban gyakran nevezik: iparosítása – elfogadhatatlan. Az otthonszülés nemcsak a szülés helyének szabad megválasztását jelenti, hanem annak a lehetőségét is, hogy a szülő nő szabadon határozza meg a szülés lefolyását, amelyben a jelenlévők segítik és kísérik őt. A szülés iparosítása nemcsak kórházban, otthon is problematikus.
   Ellenségeskedés helyett együttműködést! címmel íródott nyilatkozatukban azt hangoztatják: az otthonszülésre vonatkozó szakmai útmutatók kidolgozása azoknak a szakembereknek a feladata, akik otthonszüléseket kísérnek. Mint ahogy az orvost, a bábát is megilleti az a jog, hogy szaktudására és tapasztalatára alapozva – szakmai kompetenciáján belül – önálló döntéseket hozzon. Ezért a minisztertől kérik, hogy a szabályozást azoknak a véleményére építsék, akik a hazai otthonszülési gyakorlatban részt vesznek, és akik azt a hivatásuk teljesítése közben alkalmazni fogják.

   Elkészült a bábák protokollja
   A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Intézményen Kívüli Szülés Szabályozását Előkészítő Bizottság sem fogadta kitörő örömmel a szakmai kollégium elnökének nyilatkozatait. Dénes Balázs, a TASZ elnöke és Haas György, a bizottság szóvivője közösen tartott sajtótájékoztatójukon kifogásolták, hogy az egészségügyi tárca azokra alapozva készíti el törvénytervezetét, akik máig ellenzik az otthonszülést. Ellentmondásosnak vélik, hogy a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium tervezett otthonszülést sosem kísért tagjai dönthetnek arról, ki szülhessen otthon, és ki lehet a szaksegítség. Ha a tárca ezt a példátlanul szigorú, értelmetlenül túlszabályozott, sok szempontból korszerűtlen és szakszerűtlen szempontrendszert fogadja el, megszűnik az otthonszülés Magyarországon – vélik. A készülő szabályozás sem a bábák, sem a nők érdekeit nem szolgálja. A tárca a bábák tudását mellőzi, és semmibe veszi a nők jogát, hogy szabadon választhassák meg szülésük helyszínét. Csak látszólag legalizálja, valójában ellehetetleníti az intézményen kívüli szülést. Európában ugyanis sehol sem kötelező gyermekgyógyász és/vagy szakorvos jelenléte. Sehol sem szükséges tízéves szakmai gyakorlat, sehol sem szól a törvény arról, hogy a nagy súlyú baba kizáró ok lenne. Sehol sem ellenőrzi az ÁNTSZ-hez hasonló szerv az otthont, mint ahogyan sehol sem kényszerítik egy előző sikertelen otthonszülés után kórházba a nőket. Nem tilos 35 év fölött otthon szülni és nem kötelező értesíteni a mentőszolgálatot, és sehol nem áll mentő a ház előtt. A nők ott szülnek a legkevesebb komplikációval, ahol érzelmi és fizikai biztonságban érzik magukat – állítja Haas György. Az állam dolga az, hogy támogassa felelős döntésüket, nem pedig, hogy mondvacsinált indokokkal kórházba kényszerítse őket. Éppen ezért az Intézményen Kívüli Szülés Szabályozását Előkészítő Bizottság ez év nyarán benyújtotta azt a bábák által készített protokolltervezetet, mely felsorolja, hogy a szakmai szövetség szerint mely körülmények igényelnek a várandósság és a szülés során orvossal való konzultációt vagy kórházba szállítást, valamint sorra veszi azokat a helyzeteket, amelyek a tervezett otthonszülést általában kizárják. A protokoll szerint: „images/A független bábáktól elvárjuk, hogy mind a várandósság, mind a szülés teljes időtartama alatt folyamatosan kockázatszűrést végezzenek, továbbá, hogy fölmérjék, vajon adottak-e a biztonságos otthonszülés egyéb föltételei is. Azt is elvárjuk a bábáktól, hogy egyéni lelkiismereti szabadságuk és tudásuk, fölkészültségük alapján alkalmazkodjanak a protokollhoz, illetve azt irányvonalnak választva egyesek szűkebb, mások tágabb határt szabva maguknak, egyéni protokollt alakítsanak ki. Az egyéni protokoll kitér arra is, hogy a bába mely kockázati tényezők fönnállása mellett vállalja az otthonszülés kísérését és melyek mellett nem. A független bábák szakmai megítélésére van bízva az is, hogy döntést hozzanak konzultáció szükségességéről, illetve kórházba szállításról akkor, amikor a várandósság vagy a szülés közben előre nem látható helyzet adódik.”

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Tinnyei Mária
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés