hirdetés
hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Szűk körben feloldott anonimitás

Adományozott petesejt

A legenyhébb megfogalmazás szerint is azt mondhatjuk: a szakma elégedetlen az asszisztált reprodukciós eljárások terén hamarosan bekövetkező változásokkal. A kormány már támogatta, és jelenleg az Országgyűlés előtt vannak azok az egészségügyi tárgyú törvénymódosítások, amelyek egyike ugyan feloldja a petesejtadományozáskor megkövetelt anonimitást, ám továbbra is kizárja, hogy rokonokon kívül mások, így például barátnők segíthessenek egymáson.
  Pedig információink szerint az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) Humán Reprodukciós Bizottsága eredetileg ilyen értelmű javaslatot tett az egészségügyi miniszter asztalára, csakhogy a kormány elé már nem az általuk támogatott változat került. Igaz, a miniszter tanácsadó testületeként ismert ETT véleményét az ágazat vezetője nem köteles figyelembe venni. Korábban az anonimitás eltörlését szorgalmazta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi ombudsman is, míg a dajkaanyaság lehetőségének megteremtéséért, illetve az egyedülálló nők jogaiért a Társaság a Szabadságjogokért és a Lombikprogramban Részvevőkért Alapítvány emelt szót – mindeddig sikertelenül.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés