hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Sztereokonverter operáló mikroszkópra

Stuber István találmánya alapjaiban változtatja meg a nagyítórendszerek képalkotását, írja a Magyar Idők.

Akár sejteken, hajszálereken, idegrostokon is műtéteket lehet végezni annak az optikai eszköznek a segítségével, amelynek fejlesztése most újabb fordulóponthoz érkezett, hiszen elkészült a sztereokonverter operáló mikroszkópra alkalmazott változata.

– Újabb mérföldkőhöz érkezett a sztereokonverter és a körülötte kialakult, Stereomedical rendszer néven ismert háromdimenziós megjelenítő, mérő, modellező és műtéti navigációs rendszer fejlesztése – nyilatkozta a lapknak Stuber István. A magyar feltaláló elmondta, hogy a sztereokonverter alkalmazása jelentősen kitágítja azokat a határokat, amelyek eddig szigorú korlátokat szabtak az optikai nagyítórendszer működésének. A berendezés ugyanis úgy növeli meg ötszörösen azok nagyítását, hogy a nagyító mélységélessége változatlan marad. Ily módon egy adott nagyításhoz lényegesen nagyobb mélységélesség társul, mint az a konvencionális nagyítórendszerek esetében lehetséges. Ez pedig alapjában ellenkezik az optikának azzal a szabályával, amely szerint a nagyítás és a mélységélesség egymással fordítottan arányos.

Stuber István bár nem tekinti magát agykutatónak, pályafutásának kezdete óta szoros kapcsolatban áll a neurobiológia tudományágával, hiszen medikuskorában a nemzetközi hírű agykutató, Donát Tibor laboratóriumában dolgozott diákkörösként a SOTE anatómiai intézetében, amelynek vezetője akkor Szentágothai János, az agykutatás történetének valaha élt legnagyobb alakja volt. Már ekkor felfigyelt a mikroszkóp nagyítása és mélységélessége közötti ellentétből adódó problémákra, amelyek a nagy idegsejthálózatok vizsgálatakor különösen kiélezetten jelentkeznek. Később ugyanezzel a problémával szembesült a Testnevelési Egyetemen a harántcsíkolt izom kapilláris hálózatának tanulmányozásakor. Véleménye szerint ezek a tapasztalatok jelentősen hozzájárultak a sztereokonverter feltalálásához. A kutató élete legnagyobb megtiszteltetésének tekinti, hogy Szentágothai professzor rendkívül nagyra értékelte a sztereokonvertert és a 3D-s mérőrendszert, valamint tervbe vette, hogy ezeknek az eszközöknek az alkalmazásával felülvizsgálja saját korszakalkotó agykéregelméletét, amiben csak váratlan halála akadályozta meg.

A teljes cikk

 

(forrás: Magyar Idők)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink