hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Szlávik János: Ez a variáns nyáron is képes fertőzni

Szlávik János a TV2 reggeli műsorában beszélt a koronavírus új variánsának terjedéséről, mely a jelek szerint a nyári időszakban is képes fertőzni.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa azt mondta, az elmúlt két év alapján nemigazán lehetett számítani arra, hogy a nyári időszakban berobbanhat egy új hullám, mivel eddig igen csendesek voltak ezek az időszakok. Igaz, megjegyezte, voltak erre jelek, például Brazíliában és a Közel-Keleten, hogy a koronavírusnak nem az évszak számít, hanem maga a variáns.

A főorvos szerint most pontosan ezt látjuk, hogy ez a fajta variáns a nyári időszakban is szeret terjedni, de bizakodó, hogy Magyarországon sem lesz túl intenzív ez a fajta emelkedés, mert egyes területeken lefelé indult a hullám.

A jövőt nagyon nehéz megjósolni jelenleg – mondta Szlávik a TV 2 Mokka című műsorában, és azt tanácsolja, ha valakinek felső légúti tünetei vannak, az mindenképpen gondoljon arra, hogy talán fertőzött, és ennek megfelelően járjon el, mert még mindig biztonságosabb teszteltetni magunkat, minthogy esetlegesen betegen járjuk az utcákat.

Az új variáns kapcsán azt mondta, az eddigi tapasztalatok alapján jóval enyhébb tünetekkel zajlik le a betegség, ha valaki megkapta mind a három oltását, vagy átesett a betegségen.

Úgy tűnik, a kórházba nem kerülnek súlyos esetek, és ezt látjuk mi is – fűzte hozzá, és megerősítette: nagyon kevesen kerülnek kórházba, így azok is nagyon kevesen vannak, akik intenzív osztályon küzdenek az életükért. Megjegyezte, ha a vírus jobban fog terjedni, akkor ezek a számok változni fognak, de egyelőre erről nincs szó.

(forrás: tv2)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés