hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Szent Margit szellemében

Türelem, szeretet, odaadás – a Szent Margit-legenda a betegek szakszerű ellátásában és gondozásában nyerheti el mai értelmét.

A gondolat a fővárosi Szent Margit Kórház Margit-napi „újranyitási” ünnepségén hangzott el az intézmény önállóságának visszaszerzéséért az egyik legtöbbet tevő Tarlós István főpolgármestertől. Az egykori óbudai polgármester ma is „ezer szállal kötődik a kerülethez”, s mint vélekedett: rendkívüli hiba volt a Szent Margit Kórház önállóságának megszüntetése, hiszen az intézmény kulcsfontosságú feladatokat lát el Óbuda, Békásmegyer és az agglomeráció életében is.

Hozzá hasonlóan Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár is a rossz döntések közé sorolta az egykori döntést. Az egészségügy 2007-es reformja idején történt néhány „égbekiáltó értelmetlenség”, amelyeket a gazdasági válság közepette is korrigálni igyekszünk – emlékeztetett, s ennek egyik első példájaként hozta fel a bezárt Lipót helyett a múlt héten a Nyírő kórházban újranyitott Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet. Mint azonban vélekedett, sok olyan történet „elmesélésre szorul” még ebből az időszakból, amikor a szakembereket fenyegették, vagy egyszerűen „kriminalitásba illő játszmákba kényszerítették”.

Ezek közé tartozhat, hogy a többi közt az alárendeltség megtanulására késztették a kórházi dolgozókat. A rossz döntéseket a betegérdekek és a szakmai érvek figyelembe vételével korrigálják. Így aztán az egészségügyi intézményért folytatott küzdelemnek volt értelme, még ha a döntést „a hadigazdálkodás körülményei között” nem is volt egyszerű végrehajtani, és sikerre is csak térségi együttműködéssel, ha úgy tetszik: újabb összefogással van kilátás, vélekedett az államtitkár.

Újranyitás [Forrás: mti]

A Margit azzal, hogy január 1-jétől már nem a Szent János Kórház része, azaz ismét önálló intézményként láthatja el feladatát, valóban a közösségépítés szimbólumává vált. Megfogalmazásuk szerint példa nélküli vállalkozásba fogtak, hiszen integrált intézményből történő kiválással még nem jött létre önálló kórház Magyarországon. Mint Badacsonyi Szabolcs megbízott főigazgató az ünnepségen jelezte: az intézmény 116 éves fennállása alatt számos történelmi vihart megélt, sokszor el is veszítette az önállóságát. Azt, hogy most újra élni kívánnak az újabb eséllyel, mi sem jelzi jobban, hogy már elkészítették az intézmény 2014-2020 közötti időszakra szóló fejlesztési tervét.

A kórház uniós források bevonásával szeretné folytatni egyebek között a központi intenzív és aneszteziológiai ellátás gép-műszerfejlesztéseit, felújítani a központi műtőt, a sebészetet,  fejleszteni a laparoszkópiát. Terveik között szerepel a pathológiás újszülöttek ellátásának kialakítása, a szülőszoba és a császárműtő bővítése, fejlesztése, valamint egy egységes központi radiológia kialakítása is.

Az ünnepségen a méltatások és köszöntések mellett emléklapot és emlékplakettet vehettek át Badacsonyi Szabolcstól azok a személyek, akik a legtöbbet tették azért, hogy a Szent Margit Kórház újra önálló intézményként kerülhetett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet fennhatósága alá. Emléklappal köszönték meg az ügy felkarolását Szócska Miklós államtitkárnak, a szakmai és operatív támogatást Török Krisztinának, a GYEMSZI főigazgatójának, Paller Judit országos tiszti főorvosnak, Stefka Nórának, a GYEMSZI főigazgató-helyettesének és Deczki Zoltán térségi igazgatónak. Emlékplakettet kapott Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója és Balitzky Alexandra, az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkársága főosztályvezetője.

A kitüntetést az ünnepséghez hasonlóan hagyományteremtő céllal alapították; ezentúl minden év június 10-ei Margit napján a kórházért legtöbbet tevőknek adják át.

(forrás: MedicalOnline)

cimkék

hirdetés

Könyveink