2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Szegénységben élők kértek segítséget az eutanáziához

Kanadában idén két, krónikus betegség miatt munkaképtelen, szegénységben élő nő is segítséget kért az élete kioltásához, írja a 444.hu.

A kanadai eutanázia-törvény bírálói szerint a jogszabályt a szegénységben élők vagy betegséggel küzdők büntetésére használják, az egészségügyi és jogi szakemberek szerint viszont az esetek valóban felhívják a figyelmet a szociális rendszer hibáira, de ezen nem a törvény visszavonása segítene, írja a 444.hu

Februárban egy 51 éves, Sophia nevű nő kapott engedélyt az eutanáziára. Krónikus betegsége miatt nem tudott dolgozni, ezért csekély fogyatékossági támogatásából élt. Barátai és orvosai segítségével két évig küzdött, hogy betegségére nézve megfelelő, megfizethető lakást találjon, de nem járt sikerrel. Ezek után kérelmezte az eutanáziát.

Kanadában 2016-ban vezették be az eutanáziáról szóló törvényt. Aktivistacsoportok már ekkor tartottak attól, hogy a jogszabály milyen módon érinti majd a sérülékeny társadalmi csoportokat, de a szakértők lesöpörték az aggodalmaikat.

Tavaly a kanadai legfelsőbb bíróság kijelentette, alkotmányellenes az, hogy a fogyatékossággal élők nem lehettek jogosultak az eutanázia kérelmezésére. Jelenleg pedig arról zajlik vita egy parlamenti bizottságban, hogy kiterjesszék-e a kérelmezés lehetőségét gyerekekre és mentális betegséggel élőkre.

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink