hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Számtalan ötlet került a kormány elé: hogyan fizessen többet a beteg

A gyógyszergyártók kizárólag a betegek terheinek növelésével tartják elképzelhetőnek a gyógyszerkassza további csökkentését. Javaslataikban a MAGYOSZ óvatosabb, az innovatív gyártókat tömörítő AIPM ötletei hatékonyabbnak tűnnek. Más kérdés, melyikükre hallgat majd a kabinet. Tegnap a kormány tárgyalt a gyógyszerkassza megszorításairól.

A Széll Kálmán Tervben foglaltak szerint 2012-2013-ban összesen 120 milliárd forinttal kellene megkurtítani a gyógyszerek ártámogatására szánt összeget. Így lényegében a korábbi 300 milliárd helyett már csak 180 milliárd forint jutna a fenti célra. A közelmúltban azonban újabb kormányhatározat született, amely a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása érdekében újabb megtakarítási csomag bevezetését irányozta elő, s ebben – állítólag a miniszterelnök határozott kérésére – ismét helyett kapott a gyógyszerkassza. A MedicalOnline információja szerint idén a korábban tervbe vett 83 milliárdos megtakarítást további 10 milliárddal fejelnék meg, s ehhez jövőre további 30-40 milliárd társulna.

Lejjebb sorolt kulcsok

A külföldi gyógyszercégeket tömörítő Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) egyetlen mozdulattal takarítana meg majd 70 milliárd forintot. Elképzelésük szerint a jelenleg meglehetősen bonyolult  százalékos támogatási rendszer minden egyes elemét eggyel lejjebb sorolnák. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a szakorvosok által úgynevezett egészségügyi rendelkezésre felírt medicinák 90, 70 és 50 százalékos árkiegészítése 70, 50 illetve 25 százalékra csökkenne, míg a 80, 55 és 25 százalékos normatív támogatás 55, 25 százalék lenne. Ugyanakkor megszűnne a jelenlegi legalacsonyabb, 25 százalékos támogatási kulcs. Az utóbbira egyébként már többször tettek javaslatot a külföldi cégek, arra hivatkozva, hogy évről évre nő azoknak a készítményeknek a száma, amelyek térítése díja még egy vonaljegy árát, 300 forintot sem ér el. Ebbe a kategóriába jelenleg a 4046 támogatott gyógyszerből közel 1600 tartozik. Korábbi indoklásuk szerint olcsóságuk ellene hat annak a kormányzati célnak, hogy a lakosság takarékosan bánjon a felírt, támogatott gyógyszerekkel. A javaslatok között szerepel továbbá a 100 százalékos ártámogatásban részesülő medicinák jelenlegi 300 forintos dobozdíjának  600 forintra emelése.

Az AIPM szakértői mindezek mellett fontosnak tartják, hogy a 18 év alattiak és a 62 év feletti, szociálisan hátrányos helyzetű betegek a jelenlegi közgyógyellátási rendszer átalakításával és kiterjesztésével -  ezt kiegészítve egy részleges szociális támogatással – változatlan térítési díjon juthassanak hozzá gyógyszereikhez.

Dobozdíj minden mennyiségben

Óvatosabb és szofisztikáltabb javaslattal állt elő a Magyarországi Gyógyszergyártok Országos Szövetsége, bár elképzeléseik némely pontja erősen hasonlít az AIPM által papírra vetettekhez. Így például a MAGYOSZ is emelné a 100 százalékosan támogatott készítmények 300 forintos dobozdíját, igaz, ők 500 forintnál húznák meg ennek határát. Ez 1 milliárd forintos többletterhet jelentene a betegeknek. A dobozdíj egyébként – mint  többlet bevételi forrás – máshol is előjön javaslataikban.

Így például – néhány terméket, többek között a fixesítetteket kivéve – a fogyasztói ár függvényében a térítési díj mellett 300-400-500 forintos dobozdíjat  vezetnének be , s ez alól a közgyógyellátottak sem lennének kivételek, az ő esetükben azonban ennek összege egységesen 300 forint lenne. Ezekből a tételekből 14 milliárd forintos többletbevételt remélnek.

Akárcsak a nemzetközi cégek, ma már a MAGYOSZ sem tartja érinthetetlennek a támogatási kulcsokat. Egységesítésükkel – a nagyobb árkiegészítést kisebbre csökkentenék oly módon, hogy kizárólag a 80, 55 és 25 százalékos ártámogatás maradjon hatályban – 9 milliárdos megtakarítást remélnek elérni.

A fentieken túl egységesen 300 forintra emelnék az ennél alacsonyabb térítési díjakat, s megszüntetnék mindazon készítmények támogatását, amelyek fogyasztói ára még a 300 forintot sem éri el. Ez utóbbi intézkedések nem érintenék a fixesített medicinákat, illetve azokat, amelyek érintettek a kombinációs felülvizsgálatban.

A MAGYOSZ ugyanakkor fontosnak tartja a hatóanyag alapú gyógyszerfelírás bevezetésének elhalasztását. Erre – kísérleti jelleggel – április elsejétől a koleszterintcsökkentők  esetében kerül sor. Ezzel együtt módosítanák az árverseny tavaly bevezetett szabályait, így például azok a készítmények is bekerülhetnének – hatóanyag fix csoportban – a preferált referencia ársávba, amelyek ára nem a jelenlegi 5, hanem 10 százalékkal haladják meg a referencia termék árát, miközben mérsékelnék azoknak a készítményeknek a támogatáscsökkentését, amelyek kívül rekednek a preferencia ársávon. Mindkét korábbi intézkedés elsősorban a hazai, zömmel generikus termékeket gyártó cégeknek okozott veszteséget.

A Magyar Nemzet csütörtöki száma szerint a kormány tegnapi ülésén arról döntött, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kezdeményezzen egyeztetéseket egy, a generikus gyógyszereket gyártó cégek működésével kapcsolatos kormányrendeletről. Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, biztosítsák ezen termékek gyártóinak a további működéshez szükséges feltételeket. A lap úgy tudja, a kormányülésen arról is szó volt, hogy az egyeztetések során kérjék ki a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének véleményét is. 

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink