hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Szakemberszerviz

A védőnők mentális kifáradását, a segítő szakmákra jellemző kiégést megelőző programokat finanszíroz a Norvég Alap.

A Norvég Alap közvetlen támogatásával idén májusban indult az az egy éves program, amely a hátrányos helyzetű településeken dolgozó védőnők munkafeltételeinek javítását célozza. A program lényegében két nagy blokkból áll, tudtuk meg Szőke Katalin szakmai vezetőtől. A technikai munkafeltételek javítása érdekében 1500 laptopot, illetve notebookot juttattak el a védőnőkhöz, s ebből a kontingensből már nemcsak a konvergencia régiókban, hanem a Budapesten, illetve Pest megyében dolgozó szakembereknek is jutott. Az eszközök szétosztását országos felmérés előzte meg, amelynek eredményeként felállítottak egy prioritási listát. Ennek első helyére a hátrányos helyzetű térségekben dolgozó védőnők kerültek, őket azok a kollegáik követték, akik fokozottan veszélyeztetett gondozottakkal foglalkoznak, s végül szempont volt az is, hol elodázhatatlan e munkaeszközök cseréje. Az esetleg felmerülő szakmai, informatikai problémák megoldását segítendő létrehoztak egy úgynevezett kontakt centert is.

A program  második blokkja három megyére, Borsodra, Szabolcs-Szatmárra és Hevesre fókuszál. Az ott dolgozó, közel 900 védőnő közül 320-an jelentkeztek a meghirdetett programokra, amelyek egyike a szupervízió. A segítő szakmák képviselői – s a védőnők közéjük tartoznak! – egy idő után mentálisan elfáradnak, mert bár öröm és sikerélmény is van munkájukban, az átlagnál lényegesen többször találkoznak az élet árnyékos oldalával, megoldhatatlannak tűnő emberi problémákkal, gondokkal, nem egyszer tragédiákkal. A hátrányos helyzetű kistelepüléseken dolgozók helyzetét a szakmai magány is súlyosbítja, hiszen sok helyen még háziorvos sincs, akivel konzultálhatna bizonyos szakmai kérdésekről. Nem egyszer komoly dilemma elé kerülnek. Példaként Kardos Robertina védőnő azt az esetet idézte fel saját praxisából, amikor egy édesanya azzal vádolta meg a férjét, hogy molesztálta három éves gyermeküket. S mi van, ha a történet nem igaz? A stigma ráragad a férjre, amitől soha életében nem szabadul meg. Idővel kiderült, hogy az eset nem igaz, az új partnerre lelt asszony így akart megszabadulni a férjétől, s megszerezni magának a gyermeket. S ez csak egy a számos, erkölcsi, etikai, szakmai dilemmát jelentő eset közül.

A szupervízió célja – fejtette ki Borbás Krisztina a program e részének szakmai vezetője – az önreflektív képesség fejlesztése. Kicsit olyan ez, mint amikor a pszichiáter viszi esetét a saját szupervízorához, hiszen előfordulhat – s ez a védőnők esetében sincs másként –, hogy egy-egy helyzet személyesen megérinti, s ez megakaszthatja az elfogulatlan tisztánlátást, s azt, hogy az adott ügyet tovább tudja vinni a segítő szakember. Ebben segít a szupervízió, amelynek nincs előre leírt tematikája, a résztvevők hozzák a saját eseteiket, s ez a kiindulópont. Miközben persze hiba lenne azt hinni, hogy csak a hátrányos helyzetű kistérségek védőnőinek fontos az ilyesfajta segítség, a nagyobb szakmai, városi közösségekben épp az egymáshoz való viszony okozhat például problémát.

Az esetmegbeszélés pont azt takarja, mint amit a program neve is sugall, a coaching viszont elsősorban a vezetői kompetenciák fejlesztését szolgálja, derült ki Wiesner Erzsébet szavaiból, akitől azt is megtudtuk: ez az egyéni program többek között a vezető védőnők munkáját igyekszik hatékonyabbá tenni.

A Norvég Alap nagyvonalú, 795 milliós támogatása még közel fél évig kitart, az egy éves program akkor befejeződik, holott a folytatásra nagyon nagy szükség lenne. Érzik ezt a program szervezői is, akik szeretnének majd a döntőhozóknak egy ajánlást megfogalmazni ezzel kapcsolatban. Tervbe vették  továbbá egy film készítését a szupervíziós tanácsadásról, s szeretnék ha ez – s majd idővel maga a módszer is – valami módon a védőnő oktatás részévé válna, a már dolgozó szakembernek pedig  akár a továbbképzés részeként folytatódna a munka.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés