hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Szakdolgozói béremelés: három verzióval számolnak

Több variációt is készített a kormánynak az egészségügyért felelős államtitkárság a szakdolgozók– köztük az ápolónők, a gyógytornászok, a védőnők – béremelésére – írja a NOL.

Több variációt is készített a kormánynak az egészségügyért felelős államtitkárság a szakdolgozók– köztük az ápolónők, a gyógytornászok, a védőnők – béremelésére. A Népszabadság úgy tudja, a ciklus végéig 20-50 ezer forinttal emelkedhet az érintettek jövedelme.

A hónap végén a kormány elé kerülő javaslatcsomag háromféle megoldást ajánl. Az olcsóbb verzió a két évvel ezelőtti, néhány tízezer forintos bérkiegészítést építené be az alapbérbe. Ezzel átlagosan havonta bruttó tízezer forinttal emelkedne az érintettek havi jövedelme.

A másik változat átlagosan húszszázalékos béremelést javasol a szakdolgozók számára. E lépéssel mintegy 76 ezer alkalmazott átlagosan havonta bruttó 28,8 ezer forinttal vihetne haza többet, mint most. A különböző fizetési sávokban a többlet minimum bruttó 20 600, maximum 55 425 forinttal emelné a jövedelmeket.

A harmadik csomag mindkét javaslatot megvalósítaná, azaz a korábbi kiegészítést is elismerné a bérekben és a húszszázalékos alapbéremelés is megtörténne. Ezzel összességében mintegy 47 milliárd forintot költene a kormány a szakdolgozók bérrendezésére – olvasható a nol.hu-n.

(forrás: nol.hu)
hirdetés

Könyveink