hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Surján László a részletekben rejlő ördögről

Az egészségügyet nem szabad az államháztartás kiadási oldalára helyezni, írja a Magyar Időkben Surján László, az Antall kormány népjóléti minisztere.

A Magyar Nemzeti Bank oldaláról letölthető javaslatcsomagjának 180 pontjából 22 tartozik az egészségügyhöz.

A pontok némelyikéhez bővebb magyarázatra volna szükség, a javaslat nem megy bele a részletekbe, mintha – helyesen – nem akarná átlépni a kompetenciahatárokat. A 22 pont részletes taglalása sokoldalas tanulmányt igényel, sejtésem szerint ilyenek részben már készen vannak a minisztériumban, az országos intézetekben és más műhelyekben, mint például a KDNP egészségügyi bizottságában. Ebben az írásban mindössze néhány olyan részt emelek ki, amelynek a megvalósítása jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk és javuljanak a gyógyító munka feltételei.

Óriási jelentőségűnek tartom a teljesítményvolumen-korlát felülvizsgálatának igényét. A kilencvenes évek elején megindult egészségügyi reform egyik alapgondolata az volt, hogy kórházaink között – a megfelelő szabályok megtartásával – verseny indulhat meg a betegekért. A kórház költségeit a társadalombiztostó a kezelt betegek diagnózisai alapján állapította meg. Mivel a rendelkezésre álló pénz mindig kevesebb volt a szükségesnél, megindult a pontvadászat: a kórházak egyre nagyobb teljesítményt jelentettek.

Persze ettől még nem lett több pénz, hiszen a pontok értékét úgy számították ki, hogy a rendelkezésre álló összeget elosztották az adott hónapban bejelentett pontok számával. A teljesítmény többnyire látszólagos növelése ezért pontinflációhoz vezetett, amit valamiképp meg kellett állítani. A szocialista kormány a lehető legrosszabb megoldást választotta: megszabta, hogy egy kórház mennyi beteget gyógyíthat.

Ennek következtében a kórház bevétele nem az elvégzett munka mennyiségétől, hanem a kórházvezetés lobbierejétől függött: visszakerültünk a rendszerváltás előtti időkbe, csak sokkal többet kellett adminisztrálni. A volumenkorlát bevezetése óta az egymást váltó kormányok egyre lazítottak a rendszeren, de valós megoldás csak a volumenkorlát teljes megszüntetése lenne, amihez viszont erős szakmai ellenőrző rendszert kell működtetni. Üdvözlöm, hogy a szakmai ellenőrzést az MNB javaslata is tartalmazza.

Az Antall-kormány népjóléti miniszterének írását a Magyar Idők közli.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink