hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Steril klíma a Heim Pál intenzív osztályán és központi műtőjében

Elkészült a steril klíma a budapesti Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztályán és központi műtőjében; a megújult részlegekben lényegesen biztonságosabb, korszerűbb és komfortosabb körülmények között folytathatják a gyógyító munkát az intézmény munkatársai - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

A rendszert Szentes Tamás szociális ügyekért és egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes jelenlétében adták át - olvasható a közleményben.

Mint írták, a főváros által finanszírozott 45 millió forint értékű korszerűsítés hat hét alatt készült el. A betegellátás ez idő alatt is folyamatos volt, mivel belső átszervezésekkel a sebészeti ügyeleti ellátás és a tervezett műtétek is zavartalanul folytak - tették hozzá.

A klíma szerelésével egy időben, alapítványi és szponzori támogatással, festést és mázolást is végeztek, a vizesblokkokba pedig új radiátorokat, mosdókat szereltek be, mintegy 1,5 millió forint értékben.

A modernizációs fejlesztésekről Harmat György főigazgató főorvost idézi a közlemény, aki elmondta: a steril klíma működésbe állításával lehetővé vált, hogy a bakteriális fertőzéseket minimálisra csökkentsék. A rendszer ugyanis olyan speciális filterrel van ellátva, amely kiszűri a káros baktériumokat, gombákat, és részben a vírusokat is - írták a közleményben.

Az intézményvezető közölte: az újítással a kórházban tevékenykedők életkörülményei is jelentősen javultak.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés