hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Startra kész a Móri Városi Kórház

Európai uniós támogatással emelet szintű járóbeteg szakellátó intézményt hoznak létre és új mentőállomást építenek a Móri Városi Kórházban. 

A város a 767 millió forintos beruházást 690 millió forint uniós támogatással valósítja meg. A projekt keretében megújul a sebészeti részleg, korszerűsítik a rendelőintézetet, új mentőállomást építenek, illetve az intézményt 200 millió forint összegben korszerű orvosi műszerekkel és informatikai eszközökkel szerelték fel. Balika Zoltán, a kórház főigazgatója a beruházással kapcsolatban elmondta, már végeztek az évi 3 ezer beavatkozás, valamint az egynapos sebészeti műtétek elvégzésére alkalmas műtőblokk, továbbá a kórtermek felújításával, és befejeződtek a munkálatok a rendelőintézetben is.

A teljes körű felújítás eredményeként több tucatnyi szakrendelő fogadja a betegeket. Az épületbe költöznek majd a háziorvosi rendelők, s ott nyílik meg az új közforgalmi gyógyszertár is. A projekt keretében új mentőállomást adnak át. Az épület már kész, a "költözést" is szeretnék még ebben a hónapban lebonyolítani - mondta Balika Zoltán. A Móri Városi Kórház az ellátási körzetéhez tartozó 35 ezer beteg számára nyújt szolgáltatásokat. Az európai uniós támogatással megvalósuló beruházás jól szolgálja az alap- és a szakellátás térségi integrációját.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink