hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Sperma-krízis: megszólalt az ÁNTSZ

Az ÁNTSZ a honlapján elhelyezett közleményben tudatja, hogy megítélése szerint a KRIO Intézet 2013 óta törvénysértő módon importál hímivarsejteket egy dániai sejtbankból.

A közlemény folytatása annak a történetnek, amiről négy napja számoltunk be, akkor az OTH még hallgatott arról, miért állíttatott le folyamatban lévő IVF kezeléseket.

A hivatal intézkedését most azzal magyarázza, hogy: „A hatályos törvények szerint hazánkban az arra engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató (ivarsejtbank) csak olyan személytől (donortól) vehet át hímivarsejtet, aki adományozási nyilatkozatot tesz, az ivarsejtbankban személyesen megjelenik, aláveti magát az előírt orvosi vizsgálatoknak, továbbá személyes jelenlétekor történik a spermium adományozása. Mindez azt a célt szolgálja, hogy az adományozásból egészséges gyermek szülessen. A személyes megjelenés azért is fontos, hogy az adományozó megfelelő tájékoztatást kapjon az adományozás céljáról, feltételeiről. Mindez nem teljesülhet akkor, ha az adományozó külföldön, külföldi sejtbank számára adományoz. A jelenleg hatályos magyar jogi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy ivarsejteket külföldről hozzanak be az országba.”

A hivatal arról is ír, hogy a KRIO adatszolgáltatásával „megpróbálta kijátszani a hatóságot”, illetve a behozott hímivarsejteket továbbadta, az OTH most begyűjtött adatai szerint 2013-ban összesen 251 egység hímivarsejtet importáltak Magyarországra.

A hatóság jelzi, hogy az IVF-szolgáltatókra kiterjedő vizsgálatot indított, s eljárást folytat azok ellen, amelyek az importált ivarsejteket átvették.

Az antsz.hu-n olvasható közlemény záradéka arra bíztatja  az engedéllyel rendelkező szolgáltatókat, hogy gyűjtsenek itthon spermát, az a biztonságos.

(forrás: ÁNTSZ)

cimkék

hirdetés

Könyveink