hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Sorsot esznek maguknak

Azok a gyerekek, akik legalább hetente egyszer együtt főznek a szüleikkel, nyitottabbak az új ízekre, ételekre – írja a gyerekek riasztó elhízási arányáról szóló adatot kommentálva a Magyar Idők.

A lap idézi a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének figyelmeztetését: az egymást követő generációk gyermekei egyre kövé­rebbek és egyre betegebbek. Ezt többek között az is igazolja, hogy a jellemzően az idősebb felnőtteket érintő 2-es típusú cukorbetegség előfordulása az utóbbi húsz évben megtízszereződött a gyermekek körében, és lassan nagyobb számban fordul elő, mint a fiatalkori, inzulinfüggő, 1-es típus. A máj elzsírosodása, amely olyan ritka volt, hogy a nyolcvanas évek előtt nem is szerepelt a gyermekgyógyászati tankönyvekben, ma már minden harmadik kövér gyermeket érint. Félő, hogy a közeljövőben az elhízás következtében fellépő egyes betegségek, mint a cukorbetegséggel összefüggő veseelégtelenség, vagy a korai szívérbetegség miatt kialakuló infarktus, már a gyermekek és fiatal felnőttek életkilátásait is rontani fogják – olvasható a magyaridok.hu-n.

hirdetés

Könyveink