2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Sokkoló térképek: az egészségügyi ellátás területi különbségei

Nagy-Britanniában olyan térképeket készítettek, amelyekből leolvasható, hogy a polgárok hol számíthatnak jó egészségügyi ellátásra, és mely területeket ajánlatos kerülniük. Az „irányítószám lottó” feltérképezése meglepően nagy területi különbségeket tárt fel.

Az Országos Egészségügyi Szolgáltatás (National Health Service, NHS) tevékenységéről készült jelentésből egyebek közt kiderült, hogy a stroke betegek több mint háromnegyede nem részesül optimális ellátásban, azaz nem stroke egységekben kezelik őket, noha a hivatalos ajánlás szerint ezt kellene tenni. Az alábbi ábrán jól látható, hogy míg Nagy-Britannia egyes területein az érintett betegek 88–95 százalékának van olyan szerencséje, hogy kórházi tartózkodásuk legalább 90 százalékát stroke egységben töltik, másutt csak 22–55 százalékos ez az arány. Megmutatkozik az is, hogy a különbségek még Londonon belül is jelentősek.  

A stroke betegek ellátását bemutató térkép

Az ellátásban mutatkozó eltérések okai

Sir Muir Gray, aki az Egészségügyi Minisztérium ezzel kapcsolatos vizsgálatát vezette, azt mondta: ”Az egészségügyben dolgozók általában annyira el vannak foglalva a saját munkájukkal, olyan sokat dolgoznak, hogy nincs elképzelésük arról, hogy jobban vagy rosszabbul teljesítenek-e, mint mások. Ez az atlasz először teszi számukra lehetővé, hogy lássák, hol is helyezkednek el másokhoz viszonyítva.” És természetesen a nyilvánosság és az NHS menedzserei is felmérhetik, hogy területük milyennek számít más angol régiókhoz képest.

Az elkészített térképek jelentős részét standardizálták, hogy figyelembe vegyék az életkorbeli és a nemi különbségeket, valamint az egyes betegségek prevalenciáját, mivel ezek a tényezők felelősek lehetnek az ellátásban mutatkozó eltérésekért. A jelentésből azonban kiderül, hogy a feltárt különbségek nem magyarázhatók a fenti faktorokkal.

A heti 70 amputáció 80 százaléka megelőzhető lenne

Megvizsgálták, hogy az alapellátók mennyit költenek a rákos megbetegedésre, és kiderült, hogy míg egyesek 1000 személyenként több mint évi 40 000 fontot, mások ennek még a felét sem. Nagyon nagy különbségek vannak abban is, hogy mennyi ideig tartják kórházban a rákos betegeket.

A végtag-amputációk száma délnyugaton 3/1000 személy, de délkeleten majdnem kétszer ennyi. Azokon a helyeken, ahol specialisták foglalkoznak a diabéteszes lábbal, jóval kevesebb az amputáció. Az NHS-hez tartozó kórházakban összesen több mint heti 70 amputációt végeznek, amelyek 80 százaléka elvileg megelőzhető lenne. Az alábbi ábra azt szemlélteti, hogy hogyan alakul 2-es típusú diabéteszesekben az amputációk aránya az egyes területeken.

Ahol specialisták foglalkoznak a diabéteszes lábbal, kevesebb az amputáció

 

Nem biztos hogy a "több" azt jelenti, hogy "jobb"

A 2-es típusú diabéteszeseken évente kilenc alapvető vizsgálatot kellene elvégezni – többek közt az esetleges vesekárosodásra, a koleszterinszintre és a testsúlyra nézve –, de Anglia egyes megyéiben csak a betegek 0–40 százalékát kontrollálják, míg más megyékben 60–70 százalékukat.

Hatalmas területi különbségek vannak a mini-stroke-ok, a tranziens iszkémiás attakok ellátásában. Míg egyes területeken az esetek közel 100 százalékát 24 órán belül kezelni kezdik, másutt gyakorlatilag senkit sem kezelnek. Joe Korner, a Stroke Association vezetője szerint a megfelelő kezeléssel évente 10 000 stroke-ot lehetne megelőzni.

Vannak azonban olyan ellátások is, ahol nem egyértelmű, hogy a több egyben jobb is. Ez vonatkozik például a CT-kre, amelyekből egyes területeken 1000 személyre évi 40, másutt 120 esik. A CT fölösleges használata nem kívánatos, mivel viszonylag jelentős sugárterheléssel jár. Egy másik példa a csípőizület pótlása – egyes helyeken valószínűleg csak azért végeznek többet ebből a műtétből, mert több ortopédiai sebész áll rendelkezésre. Emiatt feltehetően már enyhébb panaszok, kisebb fájdalom miatt is a műtét mellett döntenek, noha az nem kockázatmentes.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Daily Mail)
hirdetés

Könyveink