hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Sokan itták túl magukat szilveszterkor

A mentők országszerte csaknem háromezer riasztást kaptak szilveszter éjjelén, a legtöbb az alkoholfogyasztással függött össze, mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatornának vasárnap reggel. Csak a fővárosban több mint negyvenen kerültek kórházba alkoholmérgezés miatt.

Győrfi Pál közölte: 330 embert láttak el alkoholmérgezés miatt, akik közül 52 kiskorú volt. Hozzátette: 17 esetről érkezett bejelentés pirotechnikai eszköz okozta sérülés miatt. Emellett voltak közlekedési balesetek, de verekedések, szurkálások sérültjeihez is riasztották a mentőket.

Az M1 tudósítója a Magyar Honvédség Egészségügyi Központból bejelentkezve elmondta: a honvédkórház sürgősségi osztályára tizenhét beteget vettek fel, de már valamennyien jobban vannak. Zacher Gábor osztályvezető főorvos tájékoztatása szerint az alkoholmérgezéssel felvettek mintegy negyven százaléka fiatalkorú volt. A másik fővárosi toxikológiára, a Péterfy Sándor Utcai Kórházba reggel 8 óráig 27 beteget vettek fel. Egy ember intenzív osztályra került.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés