hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Robbanás jöhet a telemedicinában

A költségcsökkentás vagy a hozzáférés bővítése ezután különösen fontos lesz az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésében, írja a BitPort.

A CB Insights nemrég közzétett elemzésében másfél tucat olyan szempontot határozott meg, amelynek nyomán a telemedicina rövöid időn belül pozitív változásokat hozhat az ellátásban. A tanulmány legérdekesebb része azonban az olyan akadályokról szól, amelyek a páciensek vagy a szolgáltatók részéről akadályt jelenthetnek a bevezetésekben, és amelyeket a távegészségügyi platformoknak át kell hidalniuk az elégséges mértékű adaptációhoz.

A betegek szempontjából az összeállítás kiemeli, hogy a kritikus tömeget elsősorban az idősebb korosztály bevonásával lehet elérni, azonban éppen ők azok, akik a legkisebb hajlandóságot mutatnak az ilyen eszközök igénybevételére. Ennek alapján a legnyilvánvalóbb korlát éppen a betegek ellenállása lehet: a JD Power észak-amerikai adatai alapján tavaly még csak a 65 év fölöttiek kevesebb mint 5 százaléka használt bármilyen ide sorolható szolgáltatást, ebből pedig az következik, hogy kulcsfontosségú lenne az új technológiai formátumok nekik is megfelelő, felhasználóbarát kialakítása.

Ugyanebben a felmérésben a válaszadók majdnem fele panaszkodott arról, hogy a távegészségügyi vizitek alacsonyabb színvonalúak a hagyományos viziteknél, így abban is előre kell lépni, hogy az új megoldások minél inkább visszaadják az orvosokkal való személyes találkozás élményét. Ennél objektívebb akadály a minimálisan szükséges infrastruktúra rendelkezésre állása, értve ez alatt a szélessávú internetet vagy a mobil eszközöket – különösen, hogy éppen olyan területről van szó, ahol elengedhetetlen lehet a gyors és stabil adatkapcsolat.

Ha lehet, a szolgáltatók részéről ennél még több problémát kell megoldani, hogy a távegészségügyi szolgáltatások minden érdekelt szempontjából előrelépést jelentsenek, és ne ütközzenek idejekorán egy adaptációs plafonba. Mások mellett ilyen a rosszindulatú felhasználás, az adatbiztonság, az interoperábilitás vagy a magas belépő költségek kérdése, nem beszélve azokról a szabályozási hiányosságokról, amelyek a mai napi meghatározzák ezeket az alkalmazásokat, írja a BitPort.

(forrás: BITPORT)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!