Richard Pollak: Az igazi Bruno Bettelheim

 A mesekutató tündérmeséje

 A holokauszt két legnagyobb írója, az olasz Primo Levi és a lengyel Tadeusz Borowski egyaránt öngyilkos lett; miután a táborokban túlélték saját halálukat, a saját életüket már nem voltak képesek (túl)élni. Megrökönyödve olvassuk, hogy a hetvenes- nyolcvanas (majd egy „újhullámban” a kilencvenes) években a magyar értelmiségi körökben is valóságos orákulumnak számító osztrák- amerikai gyermekpszichológus ugyancsak az önkéntes halált választotta. Mondhatnánk erre, hogy nagyon öreg volt már: 1903-ban született Bécsben, és az ilyen kései öngyilkosságok az aktív eutanázia sajátos eseteként is felfoghatók (Márai lehetne a klasszikus példa). Ám Bettelheim 1990. május 12-én, az Anschluss ötvenkettedik évfordulóján követte el tettét, és ez már jelképes értelmű. Mintha majdnem ötven amerikai békeév és tudományos siker után sem tudta volna elviselni szeretett Bécse elvesztését, mintha az 1938–39-ben előbb Dachauban, majd Buchenwaldban eltöltött gyötrelmes tizenegy hónap traumáját semmiféle csillogás nem orvosolhatta volna. A háború nem ért véget 1945-ben.