hirdetés
hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Rétvári: Fele annyi beteg van várólistán

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztérium parlamenti államtitkárának nyilatkozata szerint 2010 óta jelentős a javulás.

Az Orbán-kabinet 2012 júliusában bevezette az egységes országos intézményi várólista-nyilvántartást – idézte fel a politikus. Jelenleg 35 ezer beteg található várólistán, míg másfél-két évvel korábban még 77 ezren szerepeltek ott – jelezte, hozzátéve: a leggyakoribb beavatkozások a térd-, illetve a csípőprotézis, a gerincstabilizáló, valamint a szürkehályog-operációk.
A rendszer indulásakor az volt a cél, hogy a várakozási időt az Európában megszokott mértékre szorítsák vissza – mondta Rétvári Bence, majd arról tájékoztatott: míg 2013-ban 786,5 millió forint állt rendelkezésre a költségvetésben a feltorlódott műtétek mielőbbi elvégzésének elősegítése céljából, 2014 végén 1 milliárd forintot juttattak egészségügyi intézményeknek. 2015-ben 5 milliárd forint ráfordításnak köszönhetően apadtak tovább a várólisták.

Megjegyezte: a tavalyi beavatkozásnak köszönhetően csökkent az átlagos várakozási idő, és a kormány idén újabb 5 milliárd forintot biztosít a program folytatására.
Rétvári Bence szavai szerint a 2016. évi forrás 12-13 ezer többletműtét elvégzését teszi lehetővé, a többlet célja, hogy kisebb műtétek esetén a várakozási idő ne haladja meg a 2-3 hónapot, de a nagyobb ízületi műtétek is fél éven belül elvégezhetőek legyenek.

Az államtitkár hozzátette: a várólista-csökkentési program eredményességét jól mutatja, hogy összességében 2012 óta megfelezték a várólistákat. Tavaly óta az OEP honlapján elérhető azon kórházak listája, amelyek még szabad műtéti kapacitással rendelkeznek, ezzel is hozzájárulva a máshol túl hosszúra nyúlt sorok ledolgozásában. A program keretében eddig több mint 15 ezer beteg vállalta, hogy nem a területileg illetékes kórházban végezteti el a műtétjét, így ők a vártnál korábban kerülhettek sorra. Ez esetben lehetőség nyílik az utazási költségek megtérítésének igénybevételére, indokolt esetben egy kísérő számára is, ezt a várólista-csökkentési programban részt vevő több mint 15 ezer beteg közel 10 százaléka igényelte eddig, és a program előrehaladásával az igénybevevők száma folyamatos emelkedést mutat – fejtette ki a parlamenti államtitkár.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés