hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Rákszűrő program Százhalombattán

Ingyenes rákszűrő vizsgálatokon vehetnek részt a százhalombattai 50- 60 évesek, miután a helyi képviselő-testület csütörtöki ülésén megszavazta az egészségvédő program több mint harmincmilliós költségét.

A város polgármesteri hivatalának szóvivője, Nyilas Hajnalka elmondta, hogy a „fókuszban a rák” elnevezésű akció célja az 50-60 év közötti nőket leginkább veszélyeztető emlőrák, a férfiak esetében a prosztatarák, valamint mindkét nemnél a vastag- és végbélrák időben történő felfedezése. A szűréssel kapcsolatos tájékoztatókat októberben kapják kézhez az érintettek, akiknek többségét a Százhalom Egészségügyi Központban vizsgálják meg.

Mivel a mammográfiai szűréseket Budaörsön szervezik, a százhalombattai önkormányzat kisbuszokkal szállítja majd a közeli településre az embereket. Ha valakinél felfedeznék a betegséget, úgynevezett koordinátor közreműködésével sürgősségi ellátást biztosítanak számára.

Az érintett korcsoportból körülbelül 450-en vehetik igénybe az ingyenes vizsgálatokat, melyekre az önkormányzat „első lépcsőben” bő 30 millió forintot különített el. Százhalombattán néhány éve komplex oltási program is zajlik; ennek keretében a leginkább veszélyeztetettek térítésmentesen kaphatják meg a rota-vírus elleni, valamint a bárányhimlőtől és a HPV fertőzéstől védő vakcinákat.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés