hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Pumpáló szívtapasz

A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a "pumpáló tapasz", amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz, számolt be a róla a BBC News kedden.

A 3-szor 2 centiméteres tapaszt, amelyet a páciens saját sejtjeiből nevelnek laboratóriumban, a beteg szívére varrják, majd a szövet önmagától változik egészséges, működő izommá. A tapasz emellett olyan vegyületeket bocsát ki, amelyek segítenek a meglévő szívsejtek regenerálódásában. Működését nyulakon vizsgálták, és az eredmények szerint biztonságos volt, mondták el egy manchesteri szívgyógyászati konferencián az Imperial College London szakértői.

A konferencián elhangzottak szerint az eljárást a következő két éven belül embereken is ki akarják próbálni.

A kutatásban részt vevő Richard Jabbour elmondta: remélik, hogy egy nap a szívtapasz olyan kezelési móddá válik, amelyet rutinszerűen tudnak felajánlani minden szívrohamon átesett páciensnek. "A szívtapaszt is ugyanúgy felírhatnánk, mint a gyógyszereket, egyszerűen csak le kéne venni a polcról és beültetni a páciensbe", vázolta a lehetőséget a tudós.

A kutatást finanszírozó Brit Szívalapítvány tudósa, Metin Avkiran hangsúlyozta: a szívelégtelenség a pácienst legyengítő, életminőségét megváltoztató betegség, amely nem gyógyul, így a mindennapi feladatok ellátása is hihetetlenül nehézkessé válik.  "Ha a tapasszal segíthetünk meggyógyítani a szívet, az ezeknek az embereknek az életkilátásait is megváltoztatja", emelte ki az eljárás jelentőségét.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink