hirdetés
hirdetés
2019. augusztus. 25., vasárnap - Lajos, Patrícia.
hirdetés

Praxisközösségek alakultak a központi régióban

Hat praxisközösség már megalakult a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programban – tudta meg a Világgazdaság.

A gyermek- és felnőttorvosból, védőnőből, dietetikusból, gyógytornászból és egészségpszichológusból álló társaságok két budapesti kerületben, Újbudán és Zuglóban, valamint Dunavarsányban, Ráckevén, Szentendrén és Nagymaroson jöttek létre. A praxisközösségek összesen 860 millió forint támogatást kaptak abból a 970 millióból, amely a pályázati kiírásban szerepelt.

A társaságok működése körülbelül 20 hónapig biztosított, megalakulásuk célja, hogy javulást érhessenek el a lakosság egészségtudatosabb gondolkodásában, a prevenciós vizsgálatok pedig csökkenthetik a betegek beáramlását az ellátórendszerbe, és növelik a terápiás együttműködést is.

A hazai alapellátást biztosító rendszerben a háziorvosok csaknem 40 százaléka 60 év feletti, a 40 év alatti orvosok aránya rendkívül alacsony, alig éri el a 17 százalékot, a betöltetlen praxisok számának emelkedésével összevetve jelentős szakemberhiány jellemzi a területet.

A tenderben egyébként duplaennyi pályázóra számítottak.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Cukorbetegség okozta vesebetegségek

    A könyv a diabéteszes nefropátiáról jelenleg rendelkezésre álló orvosi ismereteket gyűjti össze. Átfogóan bemutatja a betegség...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Hogyan éljük túl a kórházi kezelést?

    Az egészségügyi nyelv megértése, a kórházi vizsgálatok és kezelések megismerése  A szerzőnő gyakorlattal rendelkező,...

  • learn more A patológia alapjai

    Negyven év telt el Robbins"A patológia alapjai"első kiadásának megjelenése óta, és immár a 9. kiadás magyar változata kerül az orvostanhallgatók...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Sugáregészségtan

    A szakkönyv új témákkal, így az optikai sugárzások hatásairól, illetve az állatorvosi sugárforrás- és izotópalkalmazásról szóló fejezetekkel is...

  • learn more Anesztéziai szövődmények megelőzése és kezelése

    A jó aneszteziológus – mint minden más orvos – állandóan a „nil nocere” gondolatával dolgozik. A „nehogy...

  • learn more A perverzió nyelve és a szeretet nyelve

    A kiváló szerző nemcsak arról ír, hogy a perverzió hogyan alakul ki, hogy a dermesztő szenvedélyek hogyan tudnak pusztítókká...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more A Rorschach-próba

    A szerző, a teszt nemzetközileg elismert szakértője, a klinikai gyakorlatban leginkább elterjedt pszichodiagnosztikai módszer átfogó ismertetése mellett...