hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Pozitív reakciók

Az mno.hu a bérrendezésre vonatkozó kormánydöntés után a pozitív reakciókat gyűjtötte össze. A technikai munkatársak hátrányos helyzete és néhány kétség azért itt is szóba kerül. 

Az érdekképviseletek bizakodnak, és várják a konkrét lépéseket – olvasható au mno.hu-n. A megállapodás nagyon korrekt feltételek mellett zajló tárgyalás végeredménye, és azt gondolom, minden tekintetben eredményes – mondta a lap kérdésére Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Hozzátette: mindkét oldalról elfogadható kompromisszum született.

Éger István ugyanakkor a lapnak tett nyilatkozatában azt is hangsúlyozta, hogy a műszaki hátteret biztosító munkavállalók béremelésére is szükség van, ugyanis egy egyszerű vízvezeték-szerelő hiánya is óriási problémát okoz hirtelen csőtörés esetén, de azok a magasan képzett, többdiplomás mérnökök, szakemberek is fontosak, akik a XXI. századi technikákat – például a korszerű képalkotó berendezéseket – üzemeltetik. Nélkülük nem tudnának gyógyítani, tehát velük is nagyon fontos kalkulálni, és ők már kilenc éve nem kaptak béremelést. Ezért a MOK a tárgyalások során azt kérte, hogy mérjék fel az ő helyzetüket is.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (Reszasz) elnöke az mno.hu kérésére szintén kiemelte, hogy emelni kell a technikai személyzet bérét. „Mivel ez egy szóbeli bejelentés volt, a pontos számokat nem ismerjük, az ördög pedig mindig a részletekben rejlik” – mondta még Dénes Tamás., majdhozzátette: figyelembe véve, hogy az elmúlt három évben az orvosok nem kaptak béremelést, a megállapodás fontos előrelépés. Ám mivel csak 2017-ig beszéltek a tervekről, kérdés, hogy hány évig folytatódik majd.

A szakdolgozók tekintetében már valamivel rosszabb a helyzet: úgy véli, esetükben minimum 50 százalékos béremelésre lenne szükség 2016-ban, ez lépné át azt a küszöböt, amely reményt adna nekik.

Végül megjegyezte: a legfontosabbak a betegek, így fel kell tenni a kérdést, hogy nekik jobb lesz-e ettől a döntéstől az ellátásuk. Például eredményezheti-e azt, hogy kevesebb hálapénzt kelljen fizetniük, hogy a születés utáni várható élettartam tekintetében utolérjük a visegrádi négyeket, vagy eljussunk odáig, hogy nem Magyarország lesz az az ország, ahol a legtöbben halnak meg daganatos megbetegedésekben az EU-ban. – Ez egy tűzoltásszerű béremelés, a jövőt pedig nem látjuk – vélekedett, és hozzátette: ettől függetlenül örülnek annak, hogy a kormány már nem azokra a tanácsadókra hallgat, akik azt mondják, a rendszer így, ennyiből is működik. Bíznak abban, hogy a megállapodást a jövőben markáns béremelés, illetve forrásbevonás követi.

A teljes szöveg az mno.hu-n található. 

(forrás: MNO)

cimkék

hirdetés

Könyveink