hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

POSZT harmadszor

Pécsi Országos Színházi Találkozó

Harmadik alkalommal rendezik meg Pécsett a magyar teátrumok országos találkozóját. Tavaly már igazi sikertörténet volt a rendezvény: egy hét alatt több mint tízezer nézőt vonzottak a telt házas előadások. Az idei programot Németh Ákos drámaíró állította össze. A fellépő társulatok közül három színház két produkcióval képviselteti magát, a versenyben kettő határon túli (Nagyvárad, Szabadka), hat vidéki (Eger, Kaposvár, Nyíregyháza, Pécs, Veszprém, Zalaegerszeg) és négy budapesti teátrum (Budapesti Kamaraszínház, Katona József Színház, Madách Kamara, Radnóti Színház) vesz részt. A tizenöt előadást huszonhat alkalommal láthatjuk Pécsett. A „legkisebb” produkció a Budapesti Kamaraszínház Rose című monodrámája, a „legnagyobb” pedig az egri Gárdonyi Géza Színház Valahol Európában című musicalje, harminchat fellépő művésszel. A versenyprogram előadásainak magyar szerzői: Móricz Zsigmond (Rokonok és Úri muri), Spiró György (Az imposztor), Molnár Ferenc (Az ördög), Kiss Csaba (Hazatérés Dániába), Agota Kristof (Nem fáj), valamint Dés László és Nemes Iván (Valahol Európában).

A versenyprogram mellett a társművészetek és a művészeti egyetemek növendékei is bemutatkozási lehetőséget kapnak. A POSZT-nak ezenkívül része a Nyílt Fórum, a színházi dramaturgok szakmai találkozója és felolvasószínháza, mely kortárs szerzőket és darabokat elemez és mutat be. Ekkor rendezik a pécsi Könyvhetet is. A Széchenyi téri Könyvszínpadon mutatják be egyebek között Makovecz Imre Tervek, épületek, írások című könyvét, a vendéglátók itt beszélgetnek Tükörjáték című művéről Görgey Gábor volt kultuszminiszterrel és a népszerű íróval, Lőrincz L. Lászlóval is.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Pécsi Nemzeti Színház
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés