hirdetés
hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

Pillanatkép az Örkény Színházról

  A leánykori nevén Madách Kamaraként ismert Örkény népszerű bulvárszínház volt fénykorában. Amikor Mácsai Pál – 2001-ben – átvette a művészeti vezetését, és művészileg önállóan, formálisan azonban a Madách Színház részeként saját pályára állította a belvárosi kisszínházat, fokozatosan leváltak a bulvárvonalról. Egy ideig párhuzamosan futottak a régi, nagy sikerű előadások az új, más tónusú produkciókkal, ez azonban – érdekes módon – nem okozott komoly törést a közönség lelkében és jelenlétében.
  A Mi újság, múlt század? volt az első új stílusú produkció, melyben már látni lehetett az akkor még leendő társulat többségét. Négy évig volt műsoron. Nagy szakmai sikert aratott Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című darabja, majd Puskin Borisz Godunovja is – megalapozták ezekkel a színház új profilját. A közönség kegyét elsősorban a leghosszabban futó előadással, A testőrrel sikerült elnyerni, de a nézők nagyon jól fogadták a „furcsább” vagy súlyosabb előadásokat is: telt házak előtt ment a Piszkavas, és megy ma is Inonesco Különóra és a Kopasz énekesnő című műve, Csehovtól a Sirály, Shakespeare-től a Vízkereszt, Parti Nagy Lajos Ibusár című monodrámája, Mácsai Pál sok éve játszott Örkény-műsora, az Azt meséld el, Pista, és Tasnádi István Finitója. És jó előre érdemes jegyet vásárolni – nemcsak gyerekes szülőknek – Pogány Judit előadására: A sötétben látó tündér magyar népmesék motívumaiból készült, Bagossy László rendezte.
   Ebben az évadban eddig két bemutatót tartottak: Kárpáti Péter Búvárszínház című darabja a Nagy Endre-kabaréra emlékezik, és a sikeres kabarészerző magánéleti dilemmáit tárja a közönség elé. És az interjúban is említett friss bemutató: Csehov Apátlanul című darabja (a Platonovból készült), amelyet az orosz Jurij Kordonszkij állított színpadra, a főbb szerepekben Széles Lászlót, Bíró Krisztát, Kerekes Évát, Für Anikót, Mácsai Pált, Csuja Imrét és Debreczeny Csabát láthatja a közönség.
   Három premier van még hátra: elsőként február 4-én Irmgard Keun A műselyemlány című darabját rendezi Bagossy László, majd a társulat minden tagjának közreműködésével a Nyugat című folyóirat megszületésének századik évfordulójára készül rendhagyó – és a repertoárra kerülő – műsor, melynek első bemutatója a Művészetek Palotájában lesz február 14-én, majd a színházban április 11-étől játsszák.
    Az évad utolsó bemutatóját Gothár Péter rendezi: Moliére A mizantróp című drámáját állítja színpadra, melynek főszerepét Gálffi László játssza majd.
   Az Örkény mindeddig sikerrel vette a minden színház előtt egyre inkább tornyosuló akadályokat – mind a művészieket, mind az anyagiakat. Budapest legújabb művészszínháza becsatlakozott a legnívósabb fővárosi műhelyek közé. Társulata első osztályú: Bíró Kriszta, Csuja Imre, Debreczeny Csaba, Dömötör András, Für Anikó, Gálffi László, Hámori Gabriella, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Pogány Judit, Polgár Csaba, Széles László, Takács Nóra Diána, Végvári Tamás. Már csak a jövő bizonytalan.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés