hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Petíció a dél-budai szuperkórház megépítéséért

Petíciót indítottak a dél-budai szuperkórház megépítéséért, mondta Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője szerda reggel az M1-en.

A KDNP-s országgyűlési képviselő elmondta, "érdekes nyilatkozatok" láttak napvilágot az önkormányzati választások után számos kormányzati beruházás kapcsán. A dél-budai szuperkórház megépítését például pazarlónak nevezték, és az épület helyszínét is vitatták. Azonban én azt hiszem, hogy vannak közös ügyek (...), amelyekben a közös nevezőt meg kell találni, ilyen például a magyar emberek egészségének kérdése, ami nem lehet vita tárgya, fogalmazott.

Hozzátette, az ellenzék a parlamentben folyamatosan arról beszél, hogy az egészségügyet fejleszteni kell, s ezt a kormányzat is fontos ügynek tekinti.  Kitért arra is, hogy a Szent Imre Kórház, amit 300-350 ezer ember ellátására építettek, nem tudja kiváltani az 1,2 millió ember ellátására tervezett szuperkórházat.

A DK nem ellenzi a dél-budai szuperkórházat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az egészségügyre fordított összegeket racionálisan és hatékonyan használják fel, mondta László Imre (DK) XI. kerületi polgármester kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Az ellenzéki politikus szerint a kormány rá és Karácsony Gergely főpolgármestere hivatkozva azt a látszatot kelti, mintha miattuk kellene leállítani a kerület Dobogó városrészébe tervezett szuperkórház beruházását, amelyből egyébként még egyetlen kapavágás sem valósult meg.

"Mi soha nem mondtuk, hogy nem kell ez a kórház (...), polgármesterként nincs is beleszólásom, de támogatom", hangsúlyozta a DK-s politikus. Rámutatott, hogy a tervek szerint a szuperkórház 250 milliárd forintba kerül, ezt az összeget pedig racionálisabban is fel lehetne használni, például 50 milliárdból a Szent Imre-kórház sokprofilú intézménnyé válhatna, 200 milliárdból pedig a jelenleg méltatlan körülmények között működő Szent János-kórház területén épülhetne egy minden igényt kielégítő új budai egészségügyi központ.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink