hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

 

Tudomány

Pete- és ondósejtek kialakítására képes sejteket hoztak létre

Megtalálták a módját amerikai kutatók, hogy embrionális őssejteket vegyenek rá, alakuljanak át a pete- és ondósejtek elősejtjeivé, ezzel az emberi egyedfejlődés legkorábbi szakaszába nyertek bepillantást – jelentették a Nature tudományos magazin csütörtökön megjelent számában.
A megállapítások az örökletes betegségek megértéséhez, valamint a terméketlenség kezeléséhez is közelebb visznek – közölték a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói.

Renee Riejo Pera, a tanulmány vezetője felidézte, hogy korábban nem volt lehetőség megfigyelni, miként alakulnak ki az ivarsejtek – a petesejt és a spermium – a csíravonal sejtleszármazási sorozatában, milyen gének szükségesek ehhez, mely genetikai útvonalak aktívak közben. „Az ember csírasejtjei a várandósság első trimesztere során, a megtermékenyítés utáni 12. naptól fejlődnek ki, ide nem tekinthetünk be” – magyarázta Pera.

Pera laboratóriumában kidolgoztak egy módszert arra, hogyan jelölhetik meg zölden fluoreszkáló fehérjével azokat a sejteket, melyek az embrionális őssejtből kiindulva később ivarsejtté alakulnak át. A jelölőfehérje fénye csak akkor látszott a kísérletekben, amikor a csírasejtek formálódtak.

Amint meggyőződtek róla a kutatók, hogy valóban csírasejtek képződtek, egyenként ki- és bekapcsoltak néhány olyan gént, melyekről úgy hitték, fontos szerepet játszanak az embrionális őssejtből éretlen ivarsejtté való alakulás folyamatában. A tesztelt gének a DAZ, DAZL és a BOULE voltak.

A további vizsgálatokban kiderült, hogy a DAZL volt az átalakulás kulcsa; amikor kikapcsolták, felére csökkent a csírasejtek száma. A DAZ és BOULE jelű gének a meiózis folyamatában játszottak szerepet, vagyis akkor, amikor a kromoszómakészlet megfeleződik annak érdekében, hogy a hím és női ivarsejtek egyesülése után újra teljes lehessen az állomány.
Az ondósejtek egy része átment a meiózis egész folyamatán. „Ez azt jelenti, hogy valóban fején találtuk a szöget. Eljutottunk oda, ahová akartunk, ha meiózist látunk a Petri-csészében” – mondta Pera. A sejtek éretlen spermiumot hoztak létre, amely csak egy kópiát hordoz a kromoszómákból; ez a lombikbébi-eljárásoknál lehet nagyon fontos.

Pera kutatócsoportja reméli, hogy felnőtt, testi őssejtekből kiindulva, azok újraprogramozásával is sikeres lesz az új megközelítés.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink