hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Pénz lenne, de a betegek meghalnak

Betegek halhatnak meg a hivatalok döntésképtelensége miatt, mert képtelen határozni az uniós források felhasználásáról – tudósít a Népszabadság egy hétfői egészségügyi konferenciáról.

Hiába dőlne a pénz az egészségügy fejlesztésére immár öt éve, mert a programok többségét elindítani sem sikerült. Az uniós pályázati pénzek felhasználásával kapcsolatos döntésképtelenség csak az onkológiai ellátásban több ezer ember halálát okozta és további tízezrek sikeres kezelését veszélyezteti – derült ki Dózsa Csaba közgazdász előadásából. Az egészségügyi vezetők szaklapja, az IME által szervezett VII. Regionális Egészségügyi Konferenciája témája ezúttal a térségi ellátások szervezése volt.

Egészségügyi fejlesztésre 2007 és 2013 között 453 milliárd forint uniós támogatás jut, ám a pénz javát még nem sikerült felhasználni. A szakember szerint a lemaradás az onkológiai fejlesztési programokban a legnagyobb, ahol az eltelt öt esztendőben gyakorlatilag csak a pályáztatásig jutottak – írja a Népszabadság.

A cél ezen a területen egyébként nem kisebb, mint a teljes sugárterápiás eszközpark megújítása volt. Így 2007-2013 között valamennyi berendezést lecserélték volna, továbbá egy veszprémi centrum létrehozása is szerepelt a tervek között, ehelyett maga a pályázat is csak késve, 2009-ben jelent meg, az elbírálása pedig másfél évig húzódott.

„Nem tudom, hogy a falat kell rugdosni, vagy a sajtóban kiabálni” – osztotta meg dilemmáját a hallgatósággal Dózsa Csaba, mert szerinte komoly következményekkel fenyeget a pénz felhasználásáért felelős hivatalok döntésképtelenségének.

(forrás: Népszabadság)
hirdetés

Könyveink