hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Partizánok segédkeznek az otthonszüléseknél (Frissítve!)

Házi őrizetéből koordinálja az otthonszülésekre felkészítő tanfolyamokat Geréb Ágnes – derült ki a Hír TV Célpont című műsorából, ahogy az is, hogy ez idáig senki sem kért engedélyt otthonszülések levezetéséhez.

Február elején a Fővárosi Bíróság két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte Geréb Ágnes szülésznőt – orvosi műhibaként értékelték, hogy kezei között meghalt egy újszülött, egy másik pedig maradandó agykárosodást szenvedett – írja a tévé honlapja, ahol beszámolnak arról is, hogy a bába a jogerős ítélet és az eltiltás után is közvetít, otthon, a számítógép mellől szervezi a felkészítő tanfolyamokat.

Emlékeztetnek arra is, hogy Geréb Ágnes munkatársainak otthonszülési tevékenysége továbbra is illegális. A szaktárca felkérésére Csákány M. György szülész-nőgyógyász hiába dolgozta ki a szakmai szabályozást, amely tavaly óta engedélyhez köti a tevékenységet, eddig senki sem jelentkezett engedélyért.

Magyarázatként megszólaltatták Csákány M. Györgyöt is: „Arról van szó, hogy felelősségbiztosítást kell kötnie annak, aki otthonszülésnél akar tevékenykedni. Éppúgy mint mindenkinek, aki az egészségügyben, bárhol dolgozik, magánrendelésnél vagy egy utcai vécét üzemeltet, akkor is kell felelősségbiztosítást kötni. Én úgy tudom, a biztosítók nem adtak kedvező ajánlatot” – fogalmazott szülész-nőgyógyász.

Ezt erősíti meg a HVG-nek adott nyilatkozatában Békés Bence, a Szülők a Szabad Szülésért Társaság vezetője: szerinte is a legnagyobb gond a biztosítással van: az ő számításai szerint annak a bábának, aki belevágna, több millió forintot kellene erre kifizetnie. Többen úgy fogalmaznak, hogy az otthonszülést szabályozó törvény gyakorlatilag lehetetlenné teszi az otthonszülést.

Geréb Ágnes levélben kért megfelelő helyreigazítást a HírTV-től, mivel műsorukban valótlan és félrevezető tényállításokat tettek, és törvénytelenül jártak el a vele készített interjú során. Az orvos-szülésznő az adás mintegy 12 percével kapcsolatban 17 valótlanságot/félrevezetést/törvénysértést tett szóvá.

(forrás: Hír TV, hvg.hu, szules.hu)
hirdetés

Könyveink