hirdetés
2019. november. 16., szombat - Ödön.
hirdetés

Pántlikázni kéne a védőnői béreket

Vagy címkézve kell utalni a védőnők béremelésére szánt összeget, vagy az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kell utalni őket, írja a Magyar Idők.

hirdetés

A védőnők várhatóan csak a töredékét fogják kézhez kapni a kormány által béremelésre szánt összegnek, mert semmi nem kötelezi jelenleg a döntően önkormányzati munkáltatóikat arra, hogy a központi költségvetésből utalt kétmilliárd forintot maradéktalanul erre fordítsák, emlékeztet a lap, melynek a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnöke, Schmidt Jenő azt mondta: vagy címkézve kell utalni a védőnők béremelésére szánt összeget, vagy az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kell utalni őket, másképp nem garantált, hogy teljes egészében megkapják a fizetésemelésükre szánt pénzt.

Tabon, ahol Schmidt Jenő a polgármester, vállalkozóként dolgoznak a védőnők, ám ha önkormányzati alkalmazottak lennének, egészen biztosan csak annyi béremelést tudnának adni nekik, amennyit a törvény előír – közölte a TÖOSZ elnöke. Schmidt Jenő hozzátette: a jelenlegi jogszabályok szerint csak célprémiumként vagy jutalomként fizethetnék ki a pluszjuttatást, ám szerinte elég sajátos lenne, ha az ötezer védőnő mindegyikénél azt írnák ezek indoklásába, hogy „mert a kormány által a béremelésükre szánt összeget csak így kaphatják meg”, közli a lap.

 

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Tünet-ok-kezelés

    A könyvet, a piacon található „gyógyszerismertető” kiadvá­nyok­tól eltérően, gyakorlati terápiás tanácsadóként állítottuk össze, ami...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Hogyan éljük túl a kórházi kezelést?

    Az egészségügyi nyelv megértése, a kórházi vizsgálatok és kezelések megismerése  A szerzőnő gyakorlattal rendelkező,...

  • learn more Urológia

    A korszerű urológia felöleli - az újszülöttől az aggastyánig - a férfiak és a nők húgy-ivari szervi betegségeinek gyógyítását. A diagnosztikában a fizikális...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A neuronműködés alapjai

    A 20. század legvégén váltak hozzáférhetővé azok a módszerek, amelyekkel láthatóvá lehetett tenni és azonosítani az idegsejteket felépítő...

  • learn more Személyiségzavarok – klinikum és kutatás

    A Tényi Tamás professzor által szerkesztett kötet az új ismereteket, a hatalmas és szerteágazó szakirodalmat, a friss...

  • learn more A szovjetbeteg

    Ismét, az elmúlt három év alatt immár harmadszor, új novelláskötettel jelentkezik az orvos-író Riesz Tamás, aki a hatodik X után jött rá a novellaírás...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Az ízületek élettana 1-3. (6. kiadás)

    "Az ízületek élettana" című kézikönyv közel negyven éven át gyűjtött és rendszerezett anyaga a biomechanikát állítja a...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more A személyközpontú pszichoterápia és tanácsadás a gyakorlatban

    Majdnem húsz éve annak, hogy a Személyközpontú tanácsadás a gyakorlatban első kiadása...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...