hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Pályázat Kábítószerügyi Egyeztető Fórumoknak

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet nyílt pályázatot hirdet a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF-ek) működési feltételeinek biztosítására, valamint a drogprobléma kezelését célzó helyi stratégiák megvalósulásának előmozdítására.

A pályázat célja, hogy a KEF-ek multidiszciplináris teamként, a helyi közösségi színtereken zajló, a drogfogyasztás jelenségkörére reagáló tevékenységek elősegítése érdekében, a területén működő intézmények és a helyi közösség bevonásával legyenek képesek:

a térségben adódó egyes szolgáltatási területekhez kapcsolódó (drogprevenciós, egészségfejlesztési, kezelési, ellátási, és kínálatcsökkentési) szükségleteket felmérni és megoldási javaslatokat kidolgozni;az egyes szolgáltatási területekhez kapcsolódó programok lebonyolítását kezdeményezni és megvalósítását összehangolni;az egyes szolgáltatási területeken belül prioritásokat felállítani;a szolgáltatási területekhez kapcsolódó helyi tevékenységek, programok, fejlesztések megvalósulását koordinálni;helyi stratégia, éves cselekvési terv elkészítésére, annak végrehajtására, az egyes tevékenységek, programok koordinálására valamint az éves tevékenység értékelésére.

A pályázat keretében támogatás igényelhető a már eddig is működő, illetve új, vagy újjáalakuló városi/budapesti kerületi /kistérségi/megyei/regionális KEF-ek működésének elősegítésére és koordinációs tevékenységük ellátására.

Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.

Támogatott tevékenységek és kiadástípusok

A pályázat keretében támogatás nyújtható a programhoz szükséges dologi kiadások (pl. programhoz szervesen kapcsolódó működési költségek, nyomtatvány), szolgáltatások (részvételi díj, bérleti díj, posta, telefon, étkezési költség, tiszteletdíj, oktatás); bérköltségek és egyéb személyi kifizetések; tárgyi eszközök beszerzésére. A személyi juttatások (költségvetési tábla B fősorának összege), a támogatási összeg 30%-át nem haladhatják meg.

Pályázati díj

Jelen pályázati kategóriában a pályázati díj 2.200 Ft. A pályázati díjat a pályázat beadásának napjáig szükséges megfizetni a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 10032000-00283841-00000000 számú számlájára, kizárólag átutalással.

A pályázat benyújtásának határideje

2012. augusztus 31.

Kapcsolat

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a pályázati azonosító megjelölésével e-mailben, levélben, telefonon lehet feltenni az alábbi címeken:

NEMZETI CSALÁD- ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI INTÉZET
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.

Telefon: (06-1) 237-67-82

Fax: (06-1) 237-67-82
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MedicalOnline
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink