2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Pályázat rezidenseknek és az Év Medikusa díjra

A korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság közösen idén is pályázatot ír ki az “Év Medikusa” címmel. A díj célja elismerni a sikeres egyetemi tanulmányaik mellett kiemelkedő közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat, akik legtöbbet tesznek az emberekért és a közösségért.

Az idén nyolcadik alkalommal jelenik meg az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság, az Nemzeti
Egészségbiztosítási Alapkezelő, a Magyar Kórházszövetség, a Magyar Egészségügyi Menedzsment
Társaság, az Egészségügyi Szakmai Kollégium támogatásával az egészségügy egészét átfogó és
értékelő Medicina TOP évkönyv. A könyvhöz kapcsolódóan „Kiváló rezidens, 2020” címmel
pályázatot írt ki a kiadvány zsűrije és szerkesztőbizottsága. A pályázatot a Sanofi gyógyszercég
alapította, a két nyertes 500-500 ezer forint értékű díjban részesül.

A legjobb helyezést elért pályázó díját tervezetten 2020. november 26-án a 42.Medicina
konferenciát követő gálaest keretében, ünnepi gálaesten adjuk át. Az elmúlt évekhez hasonlóan várjuk a rezidens orvosok jelentkezését. Reméljük, hogy az idén is sokan tisztelnek meg bennünket pályamunkájukkal. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a díjhoz, a Sanofi támogatásának köszönhetően pénzjutalom is tartozik.
A pályázatokat kérjük, hogy a Magyar Rezidensszövetség This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. E-mail címére 2020.
szeptember 15-ig, Word dokumentum formában küldjék el.

A zsűri elnöke:

Prof. Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács elnöke.

A zsűri tagjai:

Prof. Dr. Kosztolányi György egyetemi tanár, az MTA orvosi osztályának elnöke

Prof. Dr. Fülesdi Béla tanszékvezető egyetemi tanár, az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnöke

Prof. Dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszertudományi Társaság elnöke

Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja

Dr. Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnöke

Prof. Dr. Boncz Imre, a PTE tanszékvezetője

Nógrádi Tóth Erzsébet, a Medicina évkönyv alapító főszerkesztője.

Az Év Medikusa Díj

Az idén nyolcadik alkalommal jelenik meg az Egészségügyért Felelős Államtitkárság, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, a Magyar Kórházszövetség, a MOTESZ, az Orvos Szakmai Kollégium és a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság támogatásával az egészségügy egészét átfogó és értékelő Medicina TOP évkönyv. A könyvhöz kapcsolódóan “Év Medikusa” címmel pályázatot írt ki a kiadvány zsűrije és szerkesztőbizottsága. A díj célja elismerni az egyetemi tanulmányaik során kiemelkedő tudományos, tanulmányi és közéleti teljesítményt nyújtó orvostanhallgatókat. 

Olyan orvostanhallgatók jelentkezését várják, akik a 2019/2020-as tanévben tanulmányaikat folyatják valamelyik orvosegyetemen és legalább két lezárt félévvel rendelkeznek. 

Az Év Medikusa Díj nyertese 400 000 Ft pénzjutalomban részesül.

A pályázáshoz a pályázati adatlapot itt lehet elérni!

A pályázatokat a szükséges mellékletekkel az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre lehet elküldeni 2020. szeptember 30-ig.

cimkék

hirdetés

Könyveink